Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.101.a/3)

1949-04-21

eaaaBmm ——irri h n Bajai instruktorokon keresztül, hcr^aö®orbsn p-nig a tcmietszervez gjp&TL( dolgozó négy xeieiós elv' őrs egyénileg is foglalkozzon velük. Ez nem jelentéené önállóságuk elvébe ét, hanem azt, hogy ir.eger britjük őket, hogy jól tudják végezni a műnk juttat. ■ v-g. MNDSZ-re vonatkozólag nem helyes hogy a titk-r vegye a /kezébe ■ tel­jesen az MNDSZ agitác Lót. A körzeti főtitkárnak kell élt ^ányita­ni, aki amúgy is ismeri a terepet. A titkárok úgyis tvk ionnak hal­mozva munkával. Fehér elvtárs válaszol a hozzászólásokra. Az MNDSZ agitációja kérdésében éppen az ad biztosítékot, hogy a körzeti nőfelelősök lesznek a kör­zeti MNDSZ felelősök. Azok fogják összeegyeztetni a körzet vezető­ségével együtt, hogy hova menjenek agitálni. Központilag csinálni ezt helytelen, mert akkor előíródul, hogy egy helyre többen mennek ki, mert kiküld a MNDSZ és kilcüld külön a párt is. Feltétlenül a pártszervezetnek kell irányítania ezt a kérdést is. Helyes, hogy a rendezőgárga megbeszéli Rosta elvtárssal a május 1-i felvonulás pon­tos tervét. A papokról mindnyájan tudjuk, hogy nem angyalok és nem szeretik a demokráciát, de kényszeritve vannak bizonyos dolgokat elfogadni, Ezt ki kell használni és lehetőleg ki kell használni az ellentéteket ami közöttük van, egyes papok között. Nem helyes az a ✓-s beállítás, hogy mi den kisiparos es kiskereskedő ellenünk van. ok mindig féltették a maguk kis.££Ly^4$é,t, természetesen most sem ve­szik szívesen, ha igénybe lyer^i’i[i szqváStftíélységnek. Félnek a scJc embertől, -félnek, hegy rájönnek valami nőm eg'öpzen rendes dol­gukra stb. Az ;!ND3Z-t nem kell lebecsülni^: iH&iby.es.,' ha önállóan dol­goznak, iskolát is külön csináljak, agitálni is úgy Mennek, mint MNDSZ csak éppen azt kell megbíz élniük a. párttal, hogy mikor és hova menjenek. Külön menjenek-e vagy a párttal együtt. Ebben irányít­ja őket a párt. Nem szabad az MNDSZ-nek elszakadnia a párttól. Az agitációs iskolák nem egészen sikeres volta annak k" zönhető, hogy az előkészítés ellenőrzését nem szerveztük jől meg. Ezt sürgősen javitani kell és ezért be kell adni erről javaslatot. Helyes ©árdos elvtárs megái apitása, hogy nekünk nem riportok, hanem jó adatok kellenek. A Salgótarjáni ügynél úgy látszik, hogy le akarják járat­ni a pártti :kárt avval, hogy időelemzőnek osztottak be. Az üzeni re­akció kérdésében feltétlenül fel kell hini a titkárok figyelmét, hogy éberen őrködjenek minden kicsiségre, mert nem lehet tudni, hogy a reakció milyen formában támad. A szerkesztőbizottság feladata, hogy feldolgozza az eddigi eredményeket, hogy azt levihessük az a­­lapszervekbe. Hélyes, ha foglalkozunk az elbizakodottság kérdésével. Ezt mindenképpen ki kell küszöbölni. Éppen a politikai öntudat foko­zása a mi döntő kérdésünk. A választás egyik döntő lépése lesz en­nek. A Szovjetunióban is azért van gyakran választás, mert akxor ug­rásszerűen no a lendület, közvetlenebbül tu unk az emberekhez jutni. Tehát a politikai felvilágosítás fokozása és uj munkamódszerek ki­dolgozása a lényeges most. Ez viszi majd előbbre pártunk ügyét a vá­lasztás után is. Bizakodó hangulatot, jövőnk reményét kell elültet­nünk a munkásokban és a fiatalokban főleg, ők azok akik a legtöhiet várhatnak. Foglalkozni kell a vidéki munkások agitációval a piaci agitícióval is és az agitációs bizottságnak erre vonatkozólag is ki kell doglozni módszereket. Az iskolán is gondoskodni kell, hogy min­den réteg sz'mára megfelelő anyag legyen. A rakciós papi és egyéb támadásokat le kell szerelni, és le kell leplezni. Meg kell állapí­tani, hogy hol van a kiinduló pontja, és ha kell rendőrileg is intéz­kedünk. Jó az iskolán a vitatkozó módszer. Helyes a körzet titkárok erősitása a Bajai elvtársnő által megjelölt 3 módon. Döntő feladat, hogy a harci szellemet fokozzuk az elvtársakban. Az elbizakodottság nemcsak az üzemekben, hanem a körzetekben is felütötte fejét. Nincs okunk az elbizakodottságra,nagyc© nehéz pártversengés nélkül lesza­vaztatni. Es nehéz a ke. áletünk néprétegének politikai érettségét fokozni a következő időkre, tehát van mit tennünk. I > I | ....... ,^.1 . || |«..|« » » III, •tete * ' 11 ' I ' '■ I ' " ■ 9 —-T----------

Next

/
Thumbnails
Contents