Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1956 (HU BFL XXXV.100.a/5)

1956-08-03

r y -\ Friss István elvtársi Nem célja, hogy Hanisch elvtárs kenyerét elvegye és összefoglalót tart­son az elhangzottakról. De felvetettek a felszólalók néhány kérdést, amelyekre válaszolnia kell. 1./ Nagy Imre kérdése. Ketten Is szóvá tették. Horváth elvtárs elmondta, hogy a Föl.Biz.békejobbot nyújtott Nagy Imrénék. S továbbá Sóos György felvetette, hogy nem kellene-e felülvizsgálni Nagy Imre tevékenységét „ XX^.Konkg. fényében, ós az derülne ki, hogy nem egyenlően mértünk és nagyobb büntetést róttunk ki Nagy Imréne, mint a Párt többi veze­tőire . Egyik felszólalónak sem volt igaza. Nem arról van szó, hogy a PB. két tagja felkereste N.I.-t, hogy békejobbot nyújtson neki. A KV. véle­ménye, hogy Nagy I. súlyos hibákat követett el és ezzel ártott a pártnak. Nem akar ezek részleteire kitérni. Az a baj, hogy részle­tekben nem tisztázták ezt a kérdést megfelelően. Ahogyan^KV. határoza­ta mondja nem folyt elég eszmei harc. Van tehát ok, amiért N.l.-t hi­básnak tartjuk, de a Pártból való kizárása nem ezekért a hibákért történt. Ezeket a kormány-tisztéből való leváltása előtt követte el. Nagy I-t elsősorban azért zárták ki, mert nem volt hajlandó komoly mélyreható önbirálatot gyakorolni. - Egyike a lenini normáknak az ^ önbirálat. Azt mondja Lenin, hogy a párttag komolyságát az önbirálat­­tal lehet lemérni.^ol a biztosítéka annak, hogy az illető valóban fel­ismerte a hibáit és ezekbe nem fog újból és újból visszaesni, ha nem tárja fel azt, hogy hibáimat ezért követtem el és ezekbe a hibákba nem esem Bele. Azt jelenti ez, hogy N.I. ellenség ? A Pért nem is kezelte őt igy sohaaam. N.I.-t pártellenes elemek megpróbálták párt­ellenes mozgalmak zászlójává tenni. A KV. úgy látja, hogy N.I. nem ellensége a Pártnak. Mérlegelte, hogy mögötte komoly érdemek és négy évtizedes múlt van. D^ tűrte azt a hibáját, hogy az ellenség zászló­jává válhatott. A KVi^az a véleménye, hogy N.I.megtalál ja a Pártba való visszatérésnek az útját, ha elszakad az ellenséges elemektől és hibáitól. Az ellenséget és a jóhiszemű ingadozókat, nem lehet egy zsákba gyö­möszölni. N.I.-t behivta a KV. két tagja és kb. azt mondták el neki, mint amit előbbiekben Friss et. is ismertetett. Úgy fest a dolog, hogy ^ N.I. helyes álláspontra helyezkedik és eleget tesz a követelményeidnek. y~' Bár ez még nőm történt meg és reméli, hogy megtalálja útját a pártba való visszatérésnek. 2./ Farkas Mihály ügye. Felvetették itt az elvtársak, hogy csak párt­­vonalon vonjáke felelősségre 7 Megérti a kérdés felvetését és az el­hangzott tapsokat. Ezt a kérdést itt is sokan vetették fel és a KV.­­ben is fel kell, hogy vessék. De a KV-t ennek a kérdésnek a felveté­sénél egy szempont a Párt szempontja vetette. Ebből a szempontból mérlegelte a KV. fcogy célszerü-e most Farkast bíróság elé állítani. Ki tudja mennyi időn át tárgyalások folynának és felesleges hóiny­­torgatások.fennek a mérlegelése alapján jutott arra az elhatározás­ra, hogy akármilyen súlyos bűnök is terhelik Farkas Mihályt , amelyek politikai természetűek, ezt az ügyet le kell zárni. Bár voltak F.M-nak érdemei is. 3./ Glazer elvtárs felvetette, hogy Lukács György miírt nem tagja a KV-nek. Ezzel ő rokonszenvez és szerinte is nyereség lenne Lukács elvtárs KV-i tagsága. 4»/ A Szabad Nép kérdése. Felvették azt a kérdést, hogy a Szabad Nép miért nem hoz helyreigazítást. Részéről a Szabad Nép vezetésébe nincs beleszólása. De egyetértrazzal, hogy a Szabad Nép még mindig nem üti meg azt a hangot, amely a XX.kong. és a júliusi hat. megkövetelt. Sokszor nem olyan könnyű az uj hangét megtalálni. Részben nem is csak a Szabad Népen múlik. A Szabad Nép, hogy valóban betölthesse a hivatá­­* sót A L “ . _l L

Next

/
Thumbnails
Contents