Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/4)
1951-04-26
r I n Ahol a képeket mind a két oldalon felragasztották, ott le kell szedni. Nem politikus, hogy ugyanaz az arc elöl és hátul is legyen. Aszöorián&k: Ne kényszeritsék az illetőt szemináriumra, de adjanak mellé népnevelőt. Foglalkozzanak vele és mutassanak rá, hogy ha nem tanul, munkájában sem fog tudni haladni. Tagjelölt ellen ugyanúgy lehet fegyelmit indítani, mint párttag ellen. Akiknek délben munkába kell menni, azok menjenek ki korán reggel, nézzék végig a felvonulást és utána menjenek be munkahelyükre. Egy ve.gy másfél óra eltolódás mindig van, a felvonulás Idejét pontosan kiszámítani nem lehet, hogy hány embert küldenek a kerületek. Népidemokráciák színeit vihetik. Katonák mehetnek a menetben. A vállalatoktól bevonultakat hívják meg az elvtársak és azok vonuljanak ki saját vállalatukkal. A katonák keveredjenek el a civilekkel, ez jó hatást vált ki. Terményforgalminak: Helyes, hogy ha a központhoz mennek és együtt vonulnak ki. Tokodi elvtérsnak: Nem tudja, hogy történt, hogy egy embert 3 helyre is javasoltak. Meg fogja nézni. Honvédséghez javasoltakkal C3ak annyiban foglalkozik a kerület, hogy továbbítja a II.M. felé. A kerület nem irhát alá javaslatot, ha nem nézi meg előbb az illetőt alaposan. Ha a Párt kér politikai tisztre javaslatot, akkor keresnek. Sok ilyen javaslat érkezik. A kerület ezeket, úgy ahogy jönnek továbbítja rá-7 a H.M. felé, azonban választ nem kap. Ha alapszervek számára jön választ, azt továbbítják.Állami Szabó sálnak: Az elvtárs azt mondta, hogy a káderekkel való foglalkozás főlog a személyzeti osztályok hivatása. Ez nem igy van. Elsősorban a pártszervezet dolga. A személyzeti oszt. mint dolgozókkal kötoles foglalkozni, de a párttagok nevelése elsősorban a pártszervezet feladata. A pártszervezet vezetősége foglalkozzon azxax aktívákkal, a pártbizalmiak a tagsággal. Az Állami Szabóság minden pártvezetőségi tagot el akar adni. Nem érti, hogy miért. Meg kell beszélni a személyzeti vezetővel. Nem helyes, hogy a személyzeti osztály elsősorban a vezetőség tagjai közül akarja kiszedni a kádereket és nem néznek jobban körül az üzemben. Könyvtár központnak: Nem helyes, hogy a rendezvények tiszta jövedelmét büffére akarják felhasználni. Elsősorban a mozgalmat erősítsék. Vegyenek könyvet, sport felszerelést, dekorációs anyagot, stb. Helyes, ha büffét csinálnak rendezvényeken, de nem helyes, hogy ruhatárban pénzt kérnek, amikor már a színházakban sincs. Ez úgy néz ki, hogy megkopasztják a közönséget. L - • - _|