Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1949 (HU BFL XXXV.100.a/4)
1949-06-09
A TÜKER-t-nél pedig az a baj, hogy kevés a pénz amelyet a beruházásokra kiutaltak részükre, 1.5 millió forintot fizetnek be az államháztartásba, kérdezi, hogy ha saját pénzükre szükségük van, miért kell kamatot fizetni azért. Togyerás ‘elvtárs; Náluk az építőiparban sok baj van. Elmaradott ókori módszerekkel dolgoznak, ezért magas az építési szcnzószám. Kevés a beruházás összege, ezért nem tudnak gépesíteni. Ezen sürgősen segíteni kell. Igen helyes, ina pártszervezetek decentralizálása. Vállalatuk 14o helyen dolgozik, a különböző csoportok a kerületi pártszervezetekkel veszik fel a kapcsolatot, ezt ők központi utasítás nélkül tették, nagyon helyes, hogy megszűnik az építőipar idényjellege. Kevés a párttag az épitőmunkások között. Káldi elvtárs; az ellenkezőjét állítja az előtte felszólalónak. Ö a belügyi építkezéseknél dogozik, ők a legmodernebb gépekkel vannak felszerelve. A MÉMOSZ most ülésezik, az önköltségcsökkentés tárgyában és a gépesítés megvalósításáról az egész iparban. Kürti olvtársnó: Gál elvtárs felvetette a szakemberek kérdését. A régi szakembere et sok helyen nem váltották le. A régi jó szakembereket ha dolgozni akarnak fel kell használni, azonban éberen ködni kell munkájük felett. Á szakemberekre egyre nagyobb szükség lesz. Az ébera 0 különösen azért fontos, mert a reakció az osztályellenség illegaiitásba szorulj Foglalkozott a munkáskáderek problémájával. Sok uj káder nem pártmunkás. Nem v részt a fiárt gyakorlati munkájában és aiszakad a Párttól. Rákosi elvtárs erről beszélt. A kerület is hibás abban, hogy aok a kallódó jó káder. Az államosításkor azt a politikát folytattuk, hogy ezeket ne vegyük igénybe, szokjanak bele az uj munkál ba. Azonban tulraentünk a ke/leX4jaél és Hkáiwelt|ipakedtek. A jó szakmunkásnak jó pártmunkásnak is kell lejrfRe. Fogí^lkoSíiket az alapszerv munkájában, de nem a vezetőségekben. ^af$ftsági funkcionáriust a napi pártmunkába be kell állátani, ami nem jelentl/Jail^^ megterhelést, de;ezáltal az elvtársak kapcsolatot tartanak fenn a pártyeze J5séggel. A tö&pojrjti -irodákban dolgozóknak is fel kell erre hivni a mgyqKMlwi.Be/kell vonni a p'árímunkába mindenkit, aki ninosen kellőképpen elfogJ&lva.^ / Koszorú elvtárs; a Eegyeleni’TSéiülséről beszélt. Verő elvtárs; A vél aaz-tM^-aredve 1t, le kell konkretizálnunk. A pártszervezet életét nivósabbá kell tenni. £3ok a kfeömbos párttag. Politikai felvilágosító murival tudatosítsunk mindent, Necsak az agitációban érjük el a Bolsevik Párt módszerét. Tűrhetetlen a lazaság. Helytelen meghallgatni a rekaciónak kinjában gyártott vi'~"' \t, amely lényegében bennünket gúnyol. Egyeseknek külön véleményük van. Ezek ellen ^ kell ven^i a harcot. Mi igenis gonaolkoaó emoerek vagyunk, azonban a Szervezeti Szabályzatban szó van egységről is, amit nekünk be kell tartani. Meg kell szüntetni a közömbösséget. Éljünk a Szervezeti Szabályzatban lefektetett elvekkel. Flonr elvtárs; kapcsolódik az előtte felszólalóhoz, minőségi munkává kell tenni a pártraunkát. Ez a párttitkárok feladata. Ezt úgy érik el, hogy komoly politikai írnokát végeznek. Fő hiba az, hogy a titkárok elaprózzák a munkát és reszortmunkát végeznek. Hiba az ellenőrzés hiánya is. Ebből adódik a fegyelemezetlenség és lazaság. A titkároknak erre kell a legfőbb súlyt helyezni. Farkas elvtárs; Ellanyhulást lát a partimonkában.Kifogásolja, hogy a tagjelöltség bevezetése mellett mért nem határozatok el ujabb tagreviziót.Direktivát kér, hogy az alapszervek ez ellen hogyan védekezzenek, mert a szabadságot összetévesztik a szabatossággal. Lengyel elvtárs: Véleménye szerint azért követ el sok munkáskáder hibát, mivel nem tanul eleget.Behódol a régi szakemberek előtt. Elsősorban a tudást, a vezetést kell a régi szakemberektől elsajátítani.Lássák a régi vezetők, hogy el akarjuk sajátítani a szakmát és ezzel nekik akarunk segíteni.Azután az önköltségcsökken és és a termelés minőségi kérdéséről beszélt. A politikai hibát észrevenni csak akkor fogják tudni az elvtársak, hogyha olvassák a klasszikusokat.Sok gyakorlati példa van ezekben.Ha ezt nem teszik örökké mankón fognak járni. er 1 ©lY-MU!Jobb és baloldali elhajlás egyforma veszéEésségéről beszélt. l_ ; ©