Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1955-04-08

r n ■ -■ 0 Magyar Dolgozók Pártja Budapest, 1955, április 5. V.ker. Párt-Végrehajtóbizottság B-V/l/lOO/Ané — Az Élelmiszeripari Minisztárium pártaktiva ülésének beaZctuxoló .ia Kedves Elvtársak! Mai aktiva ülésünknek az ad nagy jelentőséget, hogy a K.V. márciusi határozata, melyet ma tárgyalunk, a legközvetlenebbül kihat politikai és gazdasági munkánk alakulására, egész gazdasági fejlődésünkre, A K.V. határozata megteremtette a pártvezetés szilárd elvi, ideológiai és szer- Vtéseti egységet. Másfélévi sötétben botorkálás után elmondhatjuk, hogy i.raét világosan látunk. Érezzük Pártunk határozott, biztoskezü vezetését ami adódik abból, hogy Központi Vezet ’téégünk egys-'ges. Ez váltott ki felejthetetlen lelkesedést a Sportcsarnokban összegyűlt Budapest-i aktiva mintegy 4,700 főnyi résztvevőjéből és a minisztériumon belül is mindazokból, akik szivükön viselik a Párt, a népi demokrácia, a szocializmus építésének ügyét, Pártunk K.V,-nek határozata félreérthetetlenül leszögezte, hogy z 1953. évi júniusi K.V, ülésén hozott határozatok és a III. Kongresszus hatá­rozatai változatlanul helyesek és munkánk alapját képezik. Rámutat arr is, hogy multévi nehézségeink egyik döntő oka & b-!oldü ellenállásban rejlett, anoly abban mutatkozott meg, hogy gazdasági vei .tőink ogy ré­sze szembehelyezkedett az 1953. nyarán hozott helyes határozatokkal. Ugyanakkor a K.V. megállapítja, hogy " Pártunk helyes politikája sike­res végróhaj tásának a jelenlegi szakaszban a megnövekedett jobboldali veszély képezi főakadályát. Ezért a fő feladat a káros jobboldali néze­té”! ideológiai szétzúzása, ezek teljes elszigetelése. A K.V. határozata rámutat a jobboldali opportunista nézetekre .mely tá­pét adott a lazaságra, a fegyelmezetlenségre és utat nyitétl az ellen­ség számára, akik mindent el is követtek oadigi eredményeink uegsommi­­sitóséro, illetve kisebbítésére. Miben műt tt koztak mog ezek a káros nézetek? Elférditttték a szó ialis­ta iparosítás helyes politikáját, dagadták a nehézipar elsődlegességét, fejlesztésének pzukségesiégét, Ezzel lényegében iláásni igyc eztek nép­­g .zdaságunk további fejlődését, épülő szocialista hazánk véc Imi képes­ségét, s ezált ! veszélyeztették népünk kivívott sz; b 'd' ágá , A szocialista ip rositással k/.pcsol .tos jobbold !i a'r.at-'k :ifejezésre jutott-.k továbbá abban is, hogy lebecsülték a termelékenység állandó növekedésének, 'V il imint az önköltség csökkentésének szerepét és jelen­tőségét, Elfeledkeztek Lenin t -nitáaárél: "A raunk' termelékenysége, ez végeredményben a legfontosabb, a legfőbb az uj társ'dalai rend győ­zőimé szempontjából." Nagy kárt okoztak azok a jobboldali nézetek, melyek Pertu, k paraszt­­politikájának fi kérdéseiben jelentkeztek, egyrészt . műnk s-p-.raszt szövetség helytelen ért lmczésében, máérészt ábban kispolgári elmélet ben, mely sz er: nt az egyszerű árutermelő ptr-.szt .ágra i népi demokrácia I 't e I

Next

/
Thumbnails
Contents