Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1955-04-08

r I ~i Vasa et: Nem kaptam még választ a kérdésemre, azunkivül szeretnék még megjegyzést tenni. Először ujbdl a koliektiv vezetésről szeretnék beszélni. Egyet értek azzal, amit Poros elvtárs monuott.Feltétlen fon­tosnak tartom, hogy a koliektiv vezetés kérdését tárgyalja meg a Minisztérium. Ugy értelmezik, hogy a reszortok közötti munka megosztást jelenti a kollektív munka. Fontos része a kollektív vezetésnek, hogy segítsék a beszámoló elkészítését, de az alapvető, hogy vitassák meg, beszéljék meg, döntsék el kollektíván a feladatokat. Altamáré elvtárssal kapcsolatban sincs minden rendben. Azt mondta Nagy elvtárs elkészítették az anyagot és megmutatták Altararé elvtársnak, tehát ez azt mutatja, hogy nem a VB. állás pontját képviselték. Egy nem jól értelmezett viszony van Al­tamáré elvtárs és a PVB.között. Azzal kapcsolatban felelősség terheli a PB és PVB-t, hogy nem készítettük elő azt a két elvtáreat, aki részt vett az aktiva ülésen. Somlai elvtársat fel kellett volna késziteni, hegy ^ hozzászólásukkal helyes mederbe tereljék az aktiva menetét. Poros elvtárs szerepe az aktiva ülésen - mint a PVB. egyik tag­ja - nagyon helyes, amit Poros elvters elmondott, de helyesebb lett volna, ha az Aktiva ülésen mondta volna el. Nagy et; Szeretném megemlíteni, hogy azok a személyi kérdések, amelyek­re a megjegyzésekből következtethetek nem merültek fel. Meg kell mondani, hogy az én véleményem szerint a kérdés össze­függ személyi kérdésekkel. Ezt abból következtetem, hogy ugy éreztem, hogy az elvtársak engem elitéltek, azonban látom hogy helytelen irányban voltam tájékoztatva, mert tisztázó­dott itt, hogy az elvtársak segitő szándékkal vannak. Maros et; A feleségeden kivül még kaptál-e mástól ilyen tájékoztatást? Nagy et: Halasi elvtárs is megemlítette a személyi kultusz és könyör­„ré gésa el kapcsolatos dolgokat. Ilyen nera volt és ez nagyon kivett a sodromból. Az alctiva előkészítésével, mint ahogy már el is mondtam, kétségtelenül hibát követtünk el. Szerettünk volna nagyon jó példákkal jönni, azonban a kevés idő miatt nem sikerült. Az előkészítés! munkálatok valóban a titkárokra szorítkoz­tak c sak és VB.tagjai, amit menet közben tudtak végezni. A hozzászólásokkal kapcsolatban, hogy Steiner elvtársnő hozzá­szólása előre el volt készitve. A hozzászólások előkészítése csak ugy történt, hogy a titkárok felhívták a figyelmet, hogy minnél többen szóljanak hozzá az aktívához. Kb. a 6-7. hozzászólásnál figyelmeztettük az elvtársakat, hogy ne gaz­dasági kérdésekről beszéljenek. A taggyűlésekkel kapcsolatban Halasi elvtárs észrevételével, hegy tanultunk-e hibából,egyetértek. Az aktivárói alkotott vélemény a minisztérimnban egészen vegyes, van aki jónak, aki rossznak tartja. En magam nem tartom olyan rossznak, mint itt egyes elvtársak tartották. Igaza van Tőzsére elvtársnak, hogy sokat foglalkoztimk a I termelékenység, önköltség csökkentés kérdéséreiről és keve­set a jobboldali elhajlás veszélyéről, azzal azonban nem I értek egyet, hogy lebecsültük a KV.határozatát. Ha én lebe­csülném a KV.határozatát, akkor nem szabadna itt lennem. Azt hiszem, hogy kissé túlzott következtetés ez. A birálat terén kétségtelenül vannak tennivalóink. Egy-két birálat el­hangzott, azonban itt hibát követtünk el, mert a beszámoló ! I ■ ...................................................................................... 'tó |

Next

/
Thumbnails
Contents