Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1954-07-09
r ■ ' 1 hogy a mez- gazdasági határozat 3 évre szél. tíz a munr,.i xolyaff mátoa és menetközben felvetődnek olyan dolgok, hogy esetleg egyes pontokat a határozatból nem tudunk végrehajtani. Azért kell, hogy a PB, foglalkozzon ezzel a kérdéssel, hogy világo•san lássuk hogyan állunk a határozat végrehajtásával, éa . ol kell a pártszervezetnek fokozottabb segitséget adnia. Az előadások között ugy volt, iiogy elhagyjuk a beruházásokról azölő pontot, azután mégis ugy döntöttünk, hogy átvisszük a IV. negyedévre ennek a kérdésnek a megtárgyalását. Éppen a kérdés sokoldalúságánál fogva ugy gondoltuk, hogyha ezt kiterjesszük az egész főosztály munkájára. Be ennek a feldolgozó eára 4-5 elvtr'rsat fogunk ráirányítani. A mai megbeszélésen volt éppen sző arről, hogy a kcv/t\ező oktatási év beindítása kiamardt a munkát elvből és ygy döntöttünk, hogy azt utói .g fogjuk bevenni. /skvf A A bürokrácia kérdésével kapcsolatban azzal, fegye.tertek'/'hegy a legdöntőbb feladatok között kell szerepelnie./Deház, ^og® erre a kérdésre a szakazervezetet rókell állitafeitez -ifjdn \ fontos. táD< zi et.: Hogy a Tervhivatal ne lépje át a pártszervezet ellenőrzési jogának hatáskörét meg lehetne azt csinálni, hogy Szalay elvtárs beszámolója alapján a PB. tagjai megszabnák a kommunisták feladatait és javaslatokat tennének a Tervhivatal vezetőinek a hibák kijavítására. Hanfsch et. ; Nem értek egyet azzal, amit Dóczi élvtárs moi.dott. Azzal, hogy Szalpgn elvt. rs beszámol a Párt bizottságnak, meg nem oldották meg a kérdést. Azt hiszem, hogy mégsem feladata as Országos Tervhivatal pártszervezetének azt, hogy egy országos jellegű határozat v... gréha jtását tanulmány ózza, mint fő feladatot. A legnagyobb'hiba az, hogy maguk a íőo . ztalyvzetők sem ismerik pontosan a határozat végrehajtásának módját. Sok mindnet nem látnak világosan. Nem tudják, hogyan kell ebben a kérdésben a Tervhivatalv alamennyi főosztályának együttműködnie, hogy a határozatot határidőre teljes egészében végrehajthassuk. Meg kell vizsgálni a pártszervezetnek, ho.y hogyan tudja a fennálló hiányosságokat kiküszöbölni. Hogyan lehet a nehézségeket leküzdeni. Hogyan tudjak jobban koordinálni a munkát. Vagy hogyan tudják rászorítani a közgazdasági főosztályt, iiogy minél több segitséget adjon i gy ára rlati osztályok munkájához. Hz a feladat rendkivül sokoldalú és megvalósítása elé i .ég komoly akadályok tornyosulnak,- amelyeknek a leküzdése a pártszervezet jó munkáján múlik, Borsos et.; űaak egy kérdéssel szeretnék foglalkozni a pártaktiva kérdé................. sével. Farkas elvtárs említett beszédében valóban elmondotta, hogy a pártszervezet körül egy szilárd magnak kell kialakulnia és ez a pártaktiva hálózat. Az alapszervezetek körül kialakítani egy pártaktívát azonban decentralizált szervezeteknél nem szükséges, A dolgozók nevelésével kapcsolatos pontot a Pártbizottság munkatervébe is be kell venni, mert ez munkaterv nemcsak a 9 Pártbizottsági tag munkaterve, hanem az összes alapszervezeteké is, mert ennek alapjón alakítják ki ők maguk is a saját munkatervüket. I 9 I