Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1951-02-16

r — j ~ 2 - I titkárok a konkrét feladatokat nem tárgyalhatják közvetlenül ki illetve tapasztalatok nem cserélődnek. is * 1 Hiányossága a Pártbizottság Munkájának, hogy nem vess részt az ■ alapszervek: vezetőségi Ülésein, .gy megfosztja magát attól az ellenőrzési lehetőségtől, hogy mo, állapítsa, hogy a kiadott szempontokat helyesen konkretizáljak-e az alapozervek a Maguk területére. Hiányossága a Pártbizottság munkájának, hogy nem ellenőrzi a ) pártcsoportvössetők, illetve népnevelőielalosök munkáját, Mege­légszik azzal, hogy a szempontokat kiadja, ennek tudható be, hogy a pártcüoporívezetők csak a legritkábban foglalkoznak egyé­nileg & beosztottjaikkal, hogy a területen belül a nőnevelés csak szórványosan található. D© megtalálható az a hiba is.hogy az ülapszervnél csak olyan szempontokat kapnak a népnevelők, hogy olvasd a Szabad •Sdpet, a ab bo 1 ágit ál j .-v a pártszervezet nera fökte'tWtT"aulyt"a"711 vatal dolgozóinak hangú* latéra. Pl. aEgjcmt egy-egy területről elbocsátanak embereket, - ideges aég lesz a területen a dolgozók között - az aktivisták nei to tudják megindokolni, hogy miért került al az illető a hivatnlbó' *11' dOi Elhanyagolja a Pártbizottság a tag éa tagjelölt felvételt, abbé. ó tj 1 a helytelen szemléletből indul ki, hogy ha a kérdés fel lesz ve \Yk/*\ ve, akkor több nem kívánatos elem is kérheti a Pártba való fel­v® ( Vfe 0 vételét, ö a vezetőség részéről a népszerűtlen feladatokat nem / vállalják, kényelmetlen lenne a visszautasítás. Pl. december és ^jv vV ' január hónapokban nem történt egy felvétel nőm. *=-...... * : XT A törnegszervezeteknok a politikai munkája hiányos, annak ellené- re, hogy Harmati elvtárs a szakszervezettel külön foglalkozik, mégis nélkülözi a szakszervezet a maga tömegeinél a politite i munkát. Amit a szakszervezeti titkár azzal magyaráz /Harmat/, hogy a 8o szakszervezeti bizalmiból 5o pártonkivüli, a 3o pár t­­tag közül pedig a leggyengébbek vannak erre a célra beállítva. r A Ij Ida titkár, bár résztvesz a Pártbizottság Ülésein rendszere* sen, de a legközelebbi aktivistáit nem ismeri és nem ie tudja hozzávetőleg sem, ho.gy hány ifjú gárdistájuk van. A® íüDliz oaak formailag van, technikai kér .vésőkben támogatják. OJEr\J T Hogy politikailag mennyire nincsen© lt foglalkoztatva, arra jel-J/ / lemző a legutóbbi íáBüSz taggyliléB, amikor minden kijáratnál 2 ü W’ MNDb7, aoazony álltul el az útját a kimenőknek, u amikor azok ni n akartuk részt vonni a taggyűlésen, no vüket kérdezték, hogy fte 1-V Írják. f Fenti esetek azt bizonyítják, hogy a Pártbizottság erősen elhrv “ nyagolta a káderekkel való egyéni foglalkozá st, a politikai ne* velő mun* át és ezt próbálják adminisztratív éa helytelen erőse: . kos szervezésnél pótolni. v q A Pártbizottságnak a hivatal területén nincs kellő tekintélye,, « ’ I f k (' dífaüg/~ván3örtoTva7''TIŐgy^'özető gazdasági funkcionáriusokat vit­f.W* A^YfiStoi "a. ve«otőlWfPf0 Hornosak a tbizot tu.á/;rPn, Imnöró a” * 3 alapszervnél lo megtalálható. "Ennek következtében egészségtelen viszony alakul ki, mely a gaz­dasági munka túlbecsülése éa a helyi pártszervezet jelent3aégé­nek lebecsülésében fejeződik ki. Ezt mutatja, hogy a munkatorló* dások időjén, mikor fokozott szükség lenne a Párt mozgósító ’ AC

Next

/
Thumbnails
Contents