Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1951-07-13
1 1 alapszervi üzemi háromszögben nincs meg az összhang. A bizalmiak politikailag fejletlenek és kevés támogatását kapnak a Pártm aktíváktól. A műszaki.értelmiség vonalán szükségesnek látjuk meg alakítani a "Műszaki Értelmiségi Kört" Hiba az, hogy az augusztus 2o.-i versenyt későn indítottuk be és ezzel kapcsolatosan nem a hosszúiéjárqtu versenyre helyeztük a fő súlyt. Jelenleg 7oo dolgozónk áll munkaversenybe. Ezen a területen feltétlenül arra kell venni az irányt, hogy az anyagtakarékosságra és a minőség kérdésére fordítsuk a legnagyobb gondot. 379 dolgozó a tervteljesitésre tett felajánlást, anyagtakarékosságra 119» minőségi munkára pedig 96. Ebből látszik tehát, hogy fokozottabb gondot kell forditani a munkaverseny kérdésére, a párosverseny továbbfejlesztésére. Jelenleg 25o főre tehető azoknak száma, kik párosveraenyben állnak vagy a Vörös Csillag dolgozóival, vagy pedig egymás között. Szőozy elvtárs helyteleníti azt, hogy igen sokat hangoztatják az elvtársak az elöregedés kérdését, holott 19o DISz tag van. ^zzel kapcsolatosan az átlagos életkort felül fogja vizsgálni. Helytelen az, az álláspont is, hogy elöregedés akadályozója lenne a versenynek. A női munkaerők foglalkoztatásával kapós latosan az a véleménye, hogy az átirányítás és a létszám felesleg mellett van lehetőség arra, hogy nőket képezzenek át gépmesterré. Ezáltal megoldahto lenne az, hogy ezen a területen egy-egy ember felszabadúljon. Helyesnek tartaná a döntöbizottdági ügyeket lecsökkenteni és hel lyette a kooperáció kérdésével foglalkozni. Az elvtársak ne a normaszámit alapján dolgozók ki a kiértékelést, hanm a tervfelbontés szerint dolgozzák fel azt. Az augusztus 2o.-i versennyel kapcsolatosan hiba az, hogy az elvtársak annak ellenére, hogy zet titkári értekezleten és személyesen is megbeszéltük, nem fog lalkoztak eléggé a kérdéssel, nem biztosították a verseny nyilvánosságát . Smid elvtárs helyteleníti azt, hogy az elvtársak a hiányo ságokeit megállapítják, de nem javasolnak a megoldásukra megfelelő módot. Hem látják akiutat és nem ia igen foglalkoznak vele. Ugy, hogy Lengyel elvtárs idejének túlnyomó részét üzemen kivül tölti, vezetni nem lehet, mert kevés idő áll rendelkezévsre. Hiárnyolja, hogy a Pártszervezet nem számolt be arról, hogy mit tett az ellenség leleplezésével kapcsolatosan. A szakszervezet sem áll a ri. feladata magaslatán, ha a munkaverseny kérdésével a Kongreszszua óta csak most foglalkozott. De benne felelősség terheli a Pártszervezetet is. Lengyel elvtárs elmondja, hogy az üzemük ki van jelölve nyomdai ipari viszonylatban a műhely elszámolás bevezetésére. Smidt elvtárs felszólalásé szerint mintha egyáltalán nem ismernénk a feladatainkat. A problémákat mint Mondottam csak üzem}, szinten megoldani nem lehet, mert az iparági kérdés és ezt igy is ismertettem. Szücs elvtárs rámutat arra, hogy az ellenség leleplezése terén nem alszanak <?!S mihelyt a legkisebb menyilvánulást észreveszik, azonnal lecsapnak rájuk. Kovács elvtárs rámutat arra, hogy nem véletlen az, hogy a Szikra Nyomda TIT. né termelési tervét hozták a Pártbizottság elé. Ez ezért volt, mert a közelmúltban többet foglalkoztunk általában a nyomdaipar problémájával és láttuk, hogy milyen nehézségekkel küldenek az elvtársak, amely megoldásában segíteni akarunk. A Szikra nyomda egyrészt a legnagyobb termelő üzemünk és a Párt, vala! mint a szakszervezet vonalán egyben olyan problémák állanak fenn amelyeket okvetlen meg kell oldani. Legyen elvtárs jól látja a problémákat és ezek megoldásában segiteni akarunk. Az elvtársak felszólalása némileg tisztázódott a helyzet, azonban nyugtalanító az, amitörténik a Pórt és az Sz.B. munkája területén. \ ' 9