Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/3)
1951-03-16
r ra , -i és szakelőadókat, osztottak be egy szemináriumba, {,<£/,néM#udnnk egyformán haladni. - A tag- és tagjelöltfelvételeknél foMafafaozio11 pedagógusokkal és véleménye szerint nagyon alacsony az óráttWá'á'Uk. Elmondja, hogy egyik főiskolán, ahol felesége is tan.it, kötelezővé tették a pedagógusok részére a marxizmus-lehinizmus tanulását. Feleségét, aki 30 éves párttag, a Bolsevik Pártnak is tagja volt, azokhoz osztották be, akik most kezdik a marxizmust tanulni. Ez nagyon ártalmas és javasolja nézzék meg, nincs-e a kerületben is hasonló jelenség. - szakembereinken erősen érződik a politikai lemaradás. Ez abban mutatkozik meg, hogy amikor a minisztérium szakemberei kimennek az üzemekbe, ott politikailag nem tudnak segítséget nyújtani. Vannak szakemberek, akik bemagolják az anyagot, betéve tudják a könyveket, de tudásukat nem tudjak '©vinni az életbe, politikailag mégis teljesen képzetlenek. Kp vdc s elvtárs' az eredmények elismerése mellett ugy látja, hogy ami a kb. 3 hónappal ezelőtti értekezletnél hiányosságnak lett megállapítva,hogy a módszerekkel kapcsolatban van még elég sok probléma és nincs eléggé megszervezve a tapasztalatétauó.s, ez továbbiakban is feladata kell, hogy legye az oktatási alosztálynak. Erdős elvtársnő felemlített pőlto dákat, hogy egyes iskolavezetőket ki kellett cserélni, mert a hallgatók lejáratták őket. Ezek az elvtáfsak, ahelyett, hogy visszautasították volna a provokatív kérdéseket, hagyták, hogy vita fejlődjön ki. Ebben a kérdésben nem ártana 1-2 elrettentő példát is statuálni és nem tanítani, hanem kizárni azokat, akik provokatív kérdésekkel zavarják meg a tanulást. - Foglalkozik a jelentés a tanulási fegyelemmel. Különösen az esti iskolán van komoly lazaság. Itt is felelős;,égre kell vonni az elvtársakat. Igaz, hogy rosszul sikerült a beindítás, de ennek 3 hónap múlva már nem szabadna éreztetni hatását. - A műszaki értelmiség kérdésével kapcsolatban elmondja, beszélt az egyik tervező iroda pártvezetőségével és az elvtársaknak nagy probléma a rádió szemináriumi oktatás, mivel a városi anyag leadása munkaidőbe esik,igy csak a falusi anyagot hallgathatják meg. Ezt ugy szeretnék megoldani, hogy 1-2 előadóval leadatnák a városi anyagot a hallgatóknak, ehhez azonban a Budapesti Pártbizottság engedélyét kellene részükre megszerezni. - Javasolja, hogy a pártonkivüli sztahanovistákat, jól dolgo^ zókat az építkezésekhez hasonlóan a tervező irodákba is osszák be szervezett oktatásba. - hossznak'tartja a határozati javaslatokat. A jelentés számos megoldásra váró problémát vet fel, amik azonban a határozati javaslatokban nem jelentkeznek. 3zabó elvtárs fölveti a konferencia vezetők fluktuációját; Majdnem minden konferenciájukat más elvtárs vezeti le, ami feltétlenül hátrányos a konferencia színvonalára. - Kérdezi, van-e mód. arra, hogy menet közben valakit magasabb oktatásra osszanak be. Elmondja, hogy a Pénzügyminisztériumban tekintet nélkül az előképzettségre, az ifiket mind politikai körre osztották be. Van közöttük olyan, aki most vesz részt először oktatásban, de van olyan is, aki már 6 hetes bentlakásos pártiskolát végzett. Imriné elvtársnő szerint a jelentés nem tükrözi eléggé viasza az alapszervekben fennálló hibákat, reanek okát a gyenge ellenőrzésben látja. Azt tapasztalja, hogy a Pártbizottság Ágit.-prop. osztályán van egy bizonyos önteltség, mivel a tagság 6o '-a résztvesz oktatásban, azt hiszik, hogy minden jól megy. A jelentésnek tiszta képet kellen adni a Pártbizottságnak arról, hogy az oktatás mennyire segíti „elő u part tagságot a napi feladatok elvégzésében. - A jelentésből hiányolja, hogy nem foglalkozik a DISz oktatás ellenőrzésével. - A javaslatok aeeeessk, nem a felvetett hibákból indulnak ki. Nincs benne meghatározva, hogy a hibákat hogyan akarják kijavítani. - Hibát lát a súlypont megállapításánál. is. Az alosztály főleg a termelő üzemekkel foglalkozik, » £______________