Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1950-04-07

— -J j > \ Még a két kerület egyesülése előtt a IV.kér. Párthizp/tj^aágS.fog­lalkozott a Főkapitánysággal de nem tudott váltod'lényegi­leg a politikai hibákon. Itt állt az oktatásnak a kérdése. Azt mondtuk, hogy az Rendőr­ségen kitudjuk irtani az ellenséges ideológiai maradványokat, szükséges ehhez, hogy az oktatás területén ezt végre tudjuk haj­tani. Ezen a téren lényegileg semmi sem tettünk. Nem segítettük elő ennek a 3ikerét. A kerületi Pártbizottságnak ténylegesen i­­rányitanl keli ezeket a pártszervezeteket, biztosítani kell, hogy levessék ezeket a hiányosságokat. A Politikai osztályról szeretnék beszélni, hogy világosabban lássuk ezt a kérdést. Az az alapvető feladata a Politikai osz­tálynak, hogy a rendőrségen lévő pártszervezetekből, harcos, eleven pártszervezeteket neveljen. Amikor a Szervező Bizottság tárgyalta ezt a kérdést, ez volt az a pont, amit legjobban aláhúztak. Minden erőnkkel törekedni keli arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül harcos szervezetele t ^ tudjunk nevelni. A Politikai osztálynak arra kell nevelni a Rendőrségen lévő párt­­r­­szervezeteket, hogy szünet nélkül, kíméletlen harcot folytassa­nak az ellenség leverésére. A színvonalat olyan fokra emelje, hO£ minden körülmények között hűek legyenek a Párthoz és a Szovjet­unióhoz. Feladat az is, hogy helyre állítsa a pártszervezetek tekintélyét és megfelelő vezetők álljanak a rendőri pártszerve­zetek élén. Ehhez a legjobb példa az Igazgatásrendészet példája. A Politikai osztálynak a feladata, hogy a hivatali utasítások pontos végrehajtását elősegítse, alátámassza politikai munkával gyakoroljon ellenőrzést a hivatali munka felett és észrevétele­it a felettes pártszervezetnek, vagy a K.V.-nek továbbítsa. Még szeretnék beszélni a politikai osztály és a hivatalvezetés osztályainak kérdéséről. A politikai osztályoknak a vezetői a rendőri kerületekben a hivatali vezetés helyettesei. A Vármegyék­­^ nél politikai helyettes van és a későbbiek során a kerületekben is kiépülnek a politikai helyettesek. A Belügyminisztériumban a Főkapitányságon már felállt a politikai osztály, az V.ker. Ka­pitányságon pedig a későbbiek során fog felállni a politikai helyettes. Határozati javaslat: A Pártbizottság megállapítja, hogy a területi pártszervezetek hibái a rendőri munka és a rendőri pártszervezetek lebecsülése, az v.kerületben különösen élesen jelentkeznek, mert itt van a Belügyminisztérium és a Főkapitányság, ahol az ellenség romboló tevékenysége különösen élesen jelentkezett és ahol a pártszer­vezetek, - nagyrészt ebből kifolyólag, - különösen el voltak ma­radva. A kapcsolat nagyrészt aktívák igénybevételéből állott, ezért s 1./ Munkánkban súlypontot helyezünk a rendőri pártszervezetek irányítására. Az osztályok tartoznak egy héten belül meg­tárgyalni a rendőri pártszervezetek kérdéseit, a beállott uj helyzetben és megvizsgálni aktíváikat. 2./ Egy héten belül külön értekezletet tartunk a rendőri párt­szervezetek titkárainak, ahol megbeszéljük velük munkájukat és feladataikat. Erre a megbeszélésre meghivjuk a Budapesti Politikai osztály vezetőit is a jó kapcsolat kiépitése ér­dekében. L

Next

/
Thumbnails
Contents