Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.100.a/3)

1950-03-31

r . n / \ * ^PWPtí ! \ megnézzék ezeket a dolgokat és idehozzák a titkár­ság elé. Ez megtörtént és amivel az elvtársiak; kibő­vítették ezek meg vannak. Az amit már többször megbeszéltünk, hogy a nyugatos tisztek milyen szép számmal vannak a vállalatoknál, erre határozatot is hoztunk, hogy ezeket fel kell számolni. A káderosztálynak az épitési bizottsággal együtt fel kell számolni ezeket az embereket. Az iskolára valő küldést most is csináljuk. Amikor körül néztünk az építkezéseken meg kellett állapítanunk, hogy a jelenlegi titkároknál nem tudunk jobbat beállí­tani. Külünüs képpen kell foglalkoznunk az agitátorokkal, patronázsokkal stb. Ami a munkahiányt illeti ettől tájé­koztattuk a Nagybudapesti Pártbizottságot é3 ezt közpon­tosán kell megoldani. to Elenben az Építésügyi Minisztérium itt van a kerületben é3 ott nagyon sokat tudunk tenni. ^ Ami két súlypont építkezésünk, az Adria ház és a Ferunion építkezés. Át kell küldeni egy két elvtársat és meg kell nézni azokat a hiányosságokat amik fenn állnak. Kétségkívül helyes az, hogy a pártbizottsági titkárokat megnézzük és kicseréljük. Meg kell mondanom azonban, hogy ezeket a Nagybudapesti Pártbizottság élitotta be. De nem jelenti azt, hogy nem tehetünk javaslatokat. Felvetődött a pártszervezők kérdése. Ezéket is a Nagybudapesti Párt­­bizottság küldi ki. g £ ^ Amit felvetett Tárnok elvtárs, az anyag hiányt , László elvtárs rámutatott arra, hogy megleheti ezt oldani, persze A itt szabotázs is közre játszott. Meg kell azonban állapítani, hogy az építőipar hatalmasat fejlődött.Erre megfelelő káderek nem voltak. Nekünk meg to kell találni a megfelelő kádereket, fel kell hivni az Épí­tésügy Minisztérium figyelmét a káder átcsoportosításokra és a káderek megfelelő helyre való helyezésével jobuan fel­tudják őket használni. Az Építésügyi Minisztérium ellenőrzé­se megfog történni. Amit Vári elvtárs mondott, hogy a mun­ka folyamat nem szervezett, beigazolódott. Ami a patronázst illeti az folyamatban vatut. A HM építkezésé hez a központ ddgdzói jártak. Pl. egy jé megoldás az, hogy az a vállalat vállaja a patronálás amelyiknek építenek, i* Ilyen a Külkereskedelmi Minisztérium építkezése is. Itt van a kerületben . Adjanak a Külkeredkedelmi Mináisztélűm­ből az elvtársak megfelelő kádereket erre. Helyes a kultur munkának a megerősítése. A mi kultur osztályunknak ez le­gyen a súlypont s ne az öt bank. » Amit László elvtárs felvet, a beruházások kivédése, hogy nincs kihaszhálva, ezt szintén a minisztériummal kell meg­beszélni . Persze veszélyes amit László elvtárs mondott, a családias * beosztás és általában a kliketfcet irtani kell feltétlenül. I - 8

Next

/
Thumbnails
Contents