Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.100.a/2)

1953-08-26

r n ♦- lo -A vezetés módszereinek megjavítása, a pártdemokrácia megerősítése, a párttagság aktivitását, a párt egységének mogszilárditását, pártunk és népünk kapcsolatának erősödését segíti elő. Tud&tositani kell minden párttaggal és dolgozóval,hogy pártunk politi- - kája és gyakorlati munkája a kormánynak, a Központi Vezetőség irányelvei alapján kidolgozott programmja a szocializmus építésének, a nép és ezen belül elsősorban a munkásosztály életszínvonala emelésének politikája és programmja. Legfontosabb feladatunk ennek.a programmnak széleskörű ismertetése, magyarázása a dolgozók között. Ennek során fel kell zárkóztatni a poli"^ tikai meggyőző munka minden eszközének alkalmazásával, minden becsületes dolgozót Pártunk Központi VczctőségG mögé. Minden párttag elsőrendű feladata, Pártunk politikai irányvonalának a kormány programmjának sikeréért harcolni,. Minden párttagnak élen kell járni a gazdasági és pártmunkájdban, élen kell járni népünk minden ellen­ségével szemben folytatott kíméletlen harcban. A párttagoknak elsősor­ban példamutatásukkal kell mozgósítani a pártonkivüli dolgozókat is, a párt politikájának, a kormány progrommjáaak végrehajtására. A kerületi Párt választmány meg vari győződve arról, hogy a kerületben dolgozó pdrtszorvezetck cs párttagok egy. emberként szállnak sikra c nagy feladatok megvalósítása érdekében, hogy áldozatos harccal, és-, munkával járulnak ahhoz, hogy a szocializmus építésének utján győzel­mesen haladjunk tovább előre» MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJA V.kér.PÁRTVÁLASZTMÁNYA l L U

Next

/
Thumbnails
Contents