Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.100.a/2)

1953-08-26

r "l 1 a pártszervezetek az üzem, hivatal, gazdasági egység előtt álló feladatok végrehajtásáért - a tervek teljesítőéért, a munkafe­gyelem megszilárdításáért, a törvényesség betartásáért, - párt­politikai eszközökkel harcoljanak. Fejlesszék a pártéletet, a pártdemc króoiát, a kommunisták aktivitását és felelősségérze­tét, a politikai felvilág sitc meggyőző munkát, b./ A kerületi PártválasztHány erősítse a kerületi Tanács és az állam kerületi szerveinek önállóságát. Segítse elő, hogy az ott dolgo­zó kommunistákon keresztül valósuljon meg a párt politikai irá-y­­vonala. Kötelezze az ott dolgozó kommunistákat, a párt politikai irányvonalának, határtzatainak végrehajtására, a törvényesség /*"V betartására, az .tt dolgosó pártonkivüliek meggyőzésére, ás moz­gósítására. c./ A kerületi Pártválasztmány az apparátus segítségével fokozottab­ban ellenőrizze a Tanács és az állam kerületi szerveinek munká­. jít, nyújtson segítséget az ott dolgozó vezető káderek ideológi­ai- , politikai szi'nvcnaláhvik emeléséhez. IV, . r- '• A kerületi Pártválasztmány és annak szerve a kerületi Pártbizottság sú­lyosan elhanyagolta az elméleti munkát. Munkájában túlteng az 'ktatás szervezése, az ideológiai munka rovására, Nem dolgozta fel a napi párt­munka által felvetett elméleti kérdéseket, amely a kerületi párt szerveze­tek munkájában bizonytalanságra és hibákra vezetett. Az elméleti munka elhanyagolása nagy mértékben oka a tWbbi elkövetett hibáknak is. Gondos­kodni kell róla, hogy ezt a súlyos hibát minél előbb felszámoljuk. Lo kell küzdeni az ideológiai munka lebecsülős ének minden megnyilvánulását, az ideológiái munkával szembeni közönyt, a./ A kerületi Pártválaszt. ány rednsz.resen tárgyalja cg a napi pártmunka által felvetett elvi prHl'mákat is rendszeresen szá­moltassa be ezirányu munkájáról a Pártbizottságot„ A Pártbizott­ság az alapszervezetek titkárai és vezetőségi tagjai számára, tartott értekezleteken rendszeresen ismertesse ezeket a kérdé­seket. Elméleti vitákat, konzultációkat kell szervezni, ahol bát­ran fel kell vetni a napi munka közben felmerült bitás kérdése­ket, elvi problémákat * Biztosítani kell, hmgy pártszervezeteink türelme són £e;;V 1 k i- - ,-n - ' • w a U 8 _ ______-............——---------­-...........

Next

/
Thumbnails
Contents