Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.100.a/2)

1953-08-26

r I A mi kerületünkben is komoly hibákat követtünk el ezen a téren.Evek óta nem tudtunk jelentős eredményt elérni ideológiai munkánk elvi színvonalának emelése terén. Több évi erőfeszítésünk ellenére az eredményeink elsősorban az oktatás meg­­szervezése terén jelentkeztek.Mi magunk is- és ezért felelős a Budapesti Pártbizottság is - elsősorban konferenciákra,politikai iskolákra beosztott hallgatók létszámával foglalkoztunk,a látogatottság fokát díjaztuk vándor­zászlóval , erről kellett a Budapesti Pártbizottságnak hetenkint számszerű jelentést adni ós bár többször felvetettük,hogy oktatási csoportunk energiá­jának 7o a jelentések számszerű értékelések elkészítése köti le,ezen a téren az oktatási évad második felében történt csak némi változás. ^ kerületi pártbizottság nem megfelelően foglalkozott az elméleti színvonal emelésével és ezért nemcsak a Budapesti pártbizottság a felelős,hanem első­sorban én Boisds ós Nádas elvtársak,akiknek a propaganda munkát közvetlenül irányítani kell.Tettünk kezdeti lépéseket.Pártbizottsági ülésen napirendre tűztük egyes okta ási formák elméleti színvonalának emelkedését vagy fogya­tékosságait ,a vezető propagandisták munkáját,de ez elég felszínes volt. Sr- , 7, ■ - V 7,. ' . 7 , \V Bár megbíráltuk az agit-prop.osztály jelentéseit,melyekben négy egyszer sulyo elvi tévedések voltak, a mtiinka minőségén sok változás nem történt. Ezért kell felvetni nagyobb súllyal Nádas elvtársnő felelőségét.Úgyanis a őrületünkben számos igen jól képzett párttag dolgozik,működik az Elméleti Tanácsadónk ós ha a kerületi pártbizottság jobban bevonja ezeket az elv­társakat a munkába,fokozza az ellenőrzést,a kerül©tunnbm .lévő és rendelke­zésünkre álló erők segítségével jelentősen emelhettük volna a propagandis­ták elméleti színvonalát. Felelősek vagyunk az elméleti munka gyengeségéért azért is,mert kerületünk­ben igen nagy számban dolgoznak olyan értelmisíg iek,mérnökök,állami főtiszt - viselők,kiknek továbbképzéséért,marxista leninista tudásának elmélyítéséért -mely az állami feladatok végrehajtásához elengedhetetlenül szükséges- el- . sősorban mi vagyunk a felelősek. Több olyan jelzést kaptunk a konferenciák ellenőréitől, a konferencia vezetők­től és hallgatóktól,hogy a tervező intézetekben folyc oktatási munka színvo­nala alacsony,hogy súlyos elvi tévedésekkel zárnak le egy egy politikai vitát,a konferencia vezstő/gyenge felkészültsége'következtéoen nem tisztáz. a nak ellenséges nóieteket,még sem tettünk meg mindent ezeknek ielszámolására* ' ORSZÁGOMIG yj r ^ O ' ö'

Next

/
Thumbnails
Contents