Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság V. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.100.a/1)

1951-11-25

h és az tahanoviatáit, melynek eredméry ©képen megjavult &,% oáetályan jj Meg kell mcxddani, hegy mi, a pár tszervezet ellenőr z0 munkájút éa irányító szerepét igy keresztül tudtuk vinni, abban afpjf/gléomolyabb segítséget a V.Ker. Pártbizot tságtól kép tűk, "w— A XI. Kongresszus tiszteletére indított verseny el 'készítésében Szőczl elvtárs szinte másod-, harmadnaponként kint volt és komoly gyakorlati tanácsaival ia segítette a munkánkat. Utána az V.kér P árt bi 2 ot t a ág négy Ízben foglalkozott a párts® rvezet munkájával. A Pártbizot te ág meghallgatta a pártszervezet vezetőség' n kiviül a szakszervezeti titkárt óa a vállalat vezetőjét is éa £lentéaünk 1 valódiságát több napon kreaztül a helyszínen ellenőrizte. A Pártblzoitság mind en egyes ilyen megbesz élés után Írásban közölte velünk a Pártbizottság határ osn tét. A Pártbizot tság, amikor elismer­te, hogy munkánknak vannak eredményei, ugyanakkor komoly bírálatban részesítette fogyatékosságaim® t is. üzemi pár tszervezetünk vezető­sége minden egyes határozat után kitárgyalta a hibák kijavításának módját és ezen keresztül tudtuk a párta® rvezet egész munkáját rend­­ezeresebbé ás tervszerűbbé tenni. A Pár tblzottság ha táró® tónak ki­­tárgyalása után megjavult a páriazervezet ellenőrzée a vállalat egész területén, megjavult a vezetőségi ülés munkája, a vezető­ségi Ulde eken elúre megállapított napirenddel dolgoztunk, megtár­gyal tűk egyes osztályok, termelőrészlegek munkáját, a főművezető rés ztvételével. így si került sok hiányosságot fáL deríteni, és segít­séget adni a hibák kijavítására. Itt azt a hbát kcV ettükel, - bél* előttünk áll le tott volna az V .Ken Pártbizot tság példája, - hogy az ily módon megtárgyalt üzemrészek munkájáról Írásban nem közöltük észrevételeinket és a hibák megjavításának módját. Kiterjesztettük a pártellenőrzés munkáját akként la, hegy a cso­­portértekezletekre egyes alkalmakkor meghívtuk a műbe lyek minden termeléssel kaposolatos problémáját ismerő vezetőjét & megvizs­gáltuk, hegy a kommunisták példamutatása érvényesül-e a ttemléaben. Hiányosságaink közé tartozik, hogy - bár az önelszámoló egységek Jól működnek éa minen üze árrészünkben már be van vezetve, de mig nem tudtuk elérni azt, hqgy a munka egyenletes legyen h a hétvégi torlódásokat megszüntessük. Pártszervezetünk feladata, hogy az önelszámoló egységek fokozottabb ellenőrzésével ezt a hibát Is kiküszöböljük. Hogy munkánkban eredményedet tudtunk elérni, itt ismétltm ki kell hangsúlyoznom at, hqgy ebben döntő része volt az V.Ken Pártbizot t­­ság tagjainak, s®raélyes munkájának új segítségének, adkor is több­ször rnegláto/gatták üzemünket és tanácsaikkal támogat lak bennünket. Tudjuk éri;, hogy eun velünk való törődés azért ia van,m«rt egyetlen komoly vasipari üzeme vagyunk az V,Kelttetnek, de ugyanakkor a másik oldalon azt látom, hogy az V.Ker, .kisüzemei Üfeen vis.onylatban meglehetősen el vannak hanyagolva és ezért javasolom, hogy egy-egy nagyüzemi pártszervezet titkárát bízza meg a Pártbizottság, hogy egy-egy közelben lévő ki üzem pártszerve étét ja tronálja és heti két-három órán keresztül gyakorlati tanáé-aaival segítse. Ezzel egész biztosan elő tudjuk segíteni az V .Kér. Pártbizot tság munkáját és a titkári értekezleten nem lesznek olaan felszólalás ok. hqgy ők még nem is Iá, tak a Pá: tbizot tság részéről senkit. Pártszervezetünk kár i továbbra is a Pártbizottság ellenőrzését, tá­mogatását és mi pedig megfogdjuk,,hogy az ötéves -tervben ránkblzot feladatokat maradd Irtaianul végre fogjukha j ta ni, hogy pár tose rvu ze­­tünket erősítsük uj, beosületes munkás fiatalok felvételével.

Next

/
Thumbnails
Contents