Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/4)
1951-07-06 - 1951-12-29
Kéri az elvtársakat, hogyha valami panasz állan fenn a ILJV-val kapcsolatosan, vessék fel, hogy megfelelő módon áttudják beszélni, hogy az alkai m azottakat'ugy irányítsák a szolgálattevők, hogy a termelésbe'! minél kevesebb kiesést okozzanak. Varga elvtárs: az Újlaki Téglagyárban is súlyos lemaradás volt. S ezt úgy oldották még,"hogy a politikai felvilágositü munkát, ami eddig em volt, megszervozótk. Előszói'' a kommunisták beszélték át, hogy milyen nagy feladatok vannak előttünk, s utá ia vitték a dolgozók elé, megmagyarázták, hogy mit jelent országos viszonylatban, hogy ők le vannak maradva . "egmagj^ráztuk a dolgozóknak, hogy lakásépítésre kell a tégla, s hogy az a lakás okik is építve lesz, s ezen keresztül tudtuk a dolgozókat megmozgatni. Az eredményeket naponta értékelik ki, ami serkenti a dolgozókat, ha a művezető még nem tette ki az eredményt, akkor a aolgozuk már követelik. Mindig figyeljül, hogy nem-e marad el valamelyik brigád, ha lemaradt, fakkor aktívák lebeszélgetnek velük. Mi volt a hiányosság ezen a téren. Az üzem közötti együtmüködést megbeszéljük a művezetőkkel és azok a dolgozókkal beszélik meg. A hiányosságok még ott vannak, hogy a épnevelők még nem vesznek részt olyan ráVktivan mint ahogy kellene, folyós hibák van.Ak még, de javítani fognak rajta. Megemliti, hogy ők nem kaptak Rákosi elvtárstól levelet. v Klement elvtárs: a terv teljesítésével kapcsolatba beszél. Ha a tervet teljesiteni akarják, a műszaki feltételeket biztosítani kell. “gyes anyagok nehezen szerezhetők be. Különösen, a Lőrinczi he .garmü háttáltatja a munkájukat. Nehezn kapják meg tőlük a szükséges lemezeket. A m& ik a kocsibaállitás. Hiányosság van náluk, de konkrétan nem tudja, pé iasz van arra, hogy a kocsikat legtöbbször éjjel állítsák, s az embereknek ott kell maradni. Vidor elvtársnö: megemliti, hogy náluk a verse ylendület jó. 5 hónappal ezelőtt náluk 3o gázfejlesztőt készítettek, a múlt hónapban pedig l6o db.-et• Náluk a párosverseny eredménye az, hogy nincs olyan dolgozó, aki loo %-on alul termel. Ki van rendszeresen értékelve az eredmény, s ez a dolgozókat seroknti,arra, hogy további jó eredményeket érjenek el. a nov.7-i0ünnepre is már másodszor tettek dolgoz°lh felajánlást, "egemliti, hogy ők kaptak Rákosi '"ívtárstól levelet. Csorba elvtárs: Neszveda elvtárs megemlítette, hogy a textilüzemek általában teljesítették tervüket. Megemlíti, hogy náluk is voltak nehézségek, az anyagok miatt. Meg aztán a hónap első két hetében gyengébb volt a termelés, de a másik részében aztán jól rávertek# “egemliti, ho y a selejt emelkedett, s ennek érdekében műszakonként ankétokat tartottak. Továbbá beszól arról, hogy Rákosi elvtárstól megkapták a levelet. xlangsz°rón keresztül tudatosították a dolgozókkal, s ennek meg is volt a hatása. Andíkovszki elvtársnő: nem érti a minisztérium kiértékelését. u ^extllfestőgyár is jól dolgozik'és a Pamut kikészitőgyár is, 3 mégis a Eoldbergergyár kapta meg az ólüzein cimet. “egemliti, hogy náluk is vannak nehézségek és hibák. De az üzem iparkodik, hogy tervét teljesíteni tudja. Nem loo, de legalább I06- lo7 %-ra. Beszól arról, hogy nehéz a verseny kiértékelése, “e megbeszélték ezt a kérdést a vállalatvezetővel, hogy kell keresni módot a kiértékelésre. Szerencsen elvtárs: Beszél arról, hogy náluk a tanuló otthonban 14oo vasipari tanuló van, és keves a nevelő, szükségük volna 8 fő nevelőre. Kéri a titkár elvtársakat, hogy legyenek ebben segítségükre, s ha valahol tudnak olyan elvtá 3at, aki tudna és hajlandó volna jönni azt mondják meg nekik, vagyis vegyék fel velük a kapcsolatot. Neszveda elvtársmegválaszol a hoz zászwlásokra, r t o | _____________________________________________________$>133 _ _________