Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/4)

1951-07-06 - 1951-12-29

r “ 2 to laki Téglagyár 5 millió téglával volt elmaradva, ebből idáig több ftint 2 és fél milliót hozott be, u.tni arra enged következtetni, hogy a téglagyárak terv­­előriányzata reális volt, csak éppen a korábban megemlített hibák okozták leg­nagyobb 'észt a lemaradást. A Csillaghegyi Téglagyár pártszervezete, amely hosszú hónapkon keresztül nem tudta aktivizálni a dolgozókat, sem a termelés emelésére, sem pedig a pártmunka egyéb feladataira. Amikor megkérdeztük a pártszervezetet, hogy mi az oka annak, hogy a politikai munka ilyen gyengén megy, arra hivatkoztak, hogy sok vidéki dolgozó van, mindenÉÉIé elemek kerültek be az üzembe. Olya­nok akiket semmiféle politika nem érdekel és sok az ellenség is, akik ki­tudják használni ezeknek a dolgozóknak a passzivitását. Hogy ez mennyire nem felel meg a valóságnak, azt bizonyította az elmúlt hö­­ten megtartott termelési értekezlet, ahol 22o dolgozóból, 18o volt jelen és a jelenlévő dolgozókból 6o hozzászóló volt a termelési értekezleten. Ezek­nek a hozzászólásoknak, a többsége igen helyesen rámutatott az üzem hibáira és mindjárt felajánlásokat is tettek, hogy az edaigi nagymérvű lemaradásukból i^en nagy %-át befogják hozni. „✓zárt feladat, hogy minden pártszervezet az üzemi tervek maradéktalan telje­sítésével kapcsolják össze a pártépités munkáját. Ebben az Újlaki Téglagyár pártszervezete igen komoly fejlődést ért el. Továbbá feladat még minden {izemnek, hogy a háromszöggel kitárgyalják a III. negyedvéi terv teljesítését és ugyanakkor az októberi hónap tervteljesitósét és ugyanakkor az októberi hónap terv teljesítését megszabják azokat a fel­adatokat, ami az éves terv teljesítéséhez szükségesek. A szervező Bizottság okt.29-i határozata, hogy minden üzem kibővített veze­tőségi ülésen, tehát a csucsvezetőség, az alapszervezet vezetőségei egyné­hány sztahanovista, műszaki vezető észvételével tárgyalják át a verseny kér­dését. Ellenőrizzék az alapszervek a felajánlások, a vállalások teljesítését, a már teljesített* vállalások ujabb vállalások kövessék. JEddig kerüldéi viszonylatban az egyéni párosverseny az össz dolgozóknak 4.- %-a. A legjobban az Újlaki Téglagyárban van kiszélesítve « párosver­­senymozgalom. Csak a hiba az, hogy'nincs rendszeresen kiértékelve a páros­verseny eredménye. Általában havonként értékelik és ez kevés, ez nem ösz­tönzi a versenylendületet* Az elkövetkezendő feladatok végrehajtása mindjobban megköveteli a kommunista helytállást. Az agltáciws munkán keresztül meg kell értetni elsősorban min­den párttaggal a kommunista felelősségérzetet, mert a kommunisták példamuta­tása viszi előre egész pártmunkánkat. A párt csoportok tárgyalják át béről hét­re az elmúlt munka eredményeit és hiányosságait. Ebbőn a tárgyalásban feltét­lenül necsak a termelés problémáival foglalkozzanak, hanem a pártépités egyék központi feladatával,az oktatási munka megjavításával is. Ugyanezt a Disz, az MNDSU szervezetek is gyakorolják. Rátér a munkafgyelemre. Megemliti, hogy a munkafegyelem terén is értek le komoly eredményeket, különösen a téglagyárakban. Az Újlaki Téglagyár pártszervezet a jó felvilágosító nunkán keresztül elérte, hogy már mintegy kéthete u reggeli munkaidő kezdésekor, mindenki elfoglal­ja rtunkahely ét. ^yanakkor a munka befejezésénél is alig van már egy-kót dol­gozó,aki előbb hagyná abba a munkát. Ez meg is mutatkozik az októberi terv­tel jesitésében, -mit -z idén először ért el, hogy loo % fölött teljesítette tervet • •/. i __________

Next

/
Thumbnails
Contents