Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1955-01-13

r ~i fi - 2 -Ennek két oka van: az egyik, hogy eddig csak a lcülso kerületek tartottak felszabadulási ünnepséget, ezeken a helyeken nedig nagyon szétszórtak a lakóházak. A másik oka az, hogy a körzeti pártszervezetek bizonyos ellen­állást tanúsítanak ós az osztály sem harcolt elég következetesen ezért. A hót folyamán behívjuk a körzeti párttitkár elvtársakat, ezen a téren rendet teremtünk. Az elmúlt héten és a hét első napjaiban népnevelő értekez­­ottunk leteket tartsuk, melyek alapjábanvéve jól sikerültek. A népnevelő értekez­letek megtartásához és az egész előkészítő munkához 11+ oldalas érvet ad­­tünk ki, ezek mind elősegítik a felszabadulási ünnep jobb előkészítését. Az elmúlt héten tartottunk röpgyüléseket is, amelyek szintén jól sikerültek. Hogyan segítették ezek az ünnepségek, illetve rendezvények a termelést - ennek fokozását? Meg lehet állapítani, hogy ezek az ünnep­ségek - rendezvények előre vitték a termelést, a terv teljesítését, ezt mutatja az a tény is, hogy kerületünk túlteljesítette az lóől+.éves tervét, üzemeink egyrósze napról-napra teljesíti a napi tervét az 1955“ös terv I .negyedóvóben, pl: Goldbei*gergyár - Cshegyi Lenárugyár - Hajógyár - Cshegyi Téglagyár stb. Meg lehet állapítani, hogy a felszabadulási munkaverseny beindult kerületünk üzemeiben. A dolgozók 7° /)-a tett felajánlást. Javult a verseny felajánlás politikai tartalma is, de nem kielégítő. Különösen nem kielégítő a verseny nyilvánossága. A közeli napokban fog lezajlani 5 réteggyülós a felszaba­dulással kapcsolatban, amit a Tanács és a Hazafias Népfront fog közösen megtartani. 1./ kisiparos, 2./ pedagógus, 3*/ poraszt, 1+./ nyugdíjas, 3./ orvosok és eg/eszsógügyi dolgozók részére. 1 43 f 1 - Ifi' 177 -

Next

/
Thumbnails
Contents