Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1955-01-06
r ■ *> kevés volt közte-űz olyan agitáoiós érv, amit 2 oárfcópitS munka különböző területén. jól fel tudtak volna használni üzemen belül. Pl; éz oktatáson való megjelenés az arra való felkészülés, a tagjelöltök nevelése, felvétel előtt vagy után, vagy r. taggyűlésen az aktivitás megjavít ásó, a nemzetközi helyzet egyszerű és tiszta megmagyarázása stb. Bár ezen a téren is vannak eredmények, do ez koránt 3om kielégítő, részünkre. Itt elsősorban a vezetésnek és az irányításnak a módszerét kell megjavítanunk, annál is inkább’ mórt a párttagságot a dolgozókat érdeklik x ezek a kérdések ós a tapasztalat az, hogy végeknek is ilyen irányú munkát, ha adunk nekik. Pl. Kováos Antal népnevelőtől nap- mint nap érdeklődnek a dolgozók a nemzetközi helyzet eseményeiről, aki ilyen irányban elmondotta c. dolgozóknak, hogy részünkre ogy-ogy osaládre mit jelent nyugat- Némotörszág felfegyverzése, elbeszélget a dolgozókkal, hogy ki mit és milyen hozzátartozóját vesztotto ol a háborúban és felhívja a figyelmet egyben arra is, hogy az ujchb háború kirobbant ás? mit eredményezne és hogy nekünk ott ezon a munkahelyen, ahol dolgosunk, hogyan kell munkákkal és tiltakozásunkkal haroolni ogy ujabb háború kirobbant ára ellen a békéért. ttzoműnkben az agitáoiónak különböző formáját alkalmazzuk. Egyéni, csoportos, Írásos, kultur és szemléltető agitáció. Alt. libán egy-ogy politikai, vagy termolósi vagy bármily ^kérdésről jobban elvitatkoznak, V* boszélgotnok a munka különböző területén, mintha osal: két ember együtt beszélget#. A szomléltotő cgitáoió területén még nagyobb az eredmény, lekor,, amikor egy-ogy termelési, vagy politikai eredményeket felragaszokon, vagy ki állításokon képekben számokban és Írásban műt. tünk be. Ez igen nagy érdeklődést szokott tanúsítani, amit általiban negyedévenként szeletünk felfrissíteni, pl# most az MSZT azt a pártnogbizatást kapta, hogy hazánk felszabadulásának 10. évfordulójára szemléltető képűkkel, Írással, készítsen ogy rövid sorozatos kiállítást, amely mutass, be üzemünk fűiszabadulás előtti életét a dolgozók életét és . félsz.,h .dúlis utánit f igyanigy hasonló kóppon. w | |