Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1954-06-10

[ f—""* " " ” _ mwm. ** r A 2. sz. Épületsiougyárban a művezetők továbbképzésével nen eléggé fog­lalkoznak, sen párt, sen szakmai oktatásban nen vesznek részt. Meg kell jegyezni azt, ho© a pártoktatásban a vállalatvezető, a fdm^jjcnök és a főművezető sen vesznek részt. I© fordulhatott elő a? olyan eset, ho© az egyik művezető az önköltségcsökkentést nen tartva szemelőtt, nem tö­rődött semmivel, hanem csak azzal, ho© a kiadott munkát minél hamarabb elvégezze. I© az oszlopok gőzölésénél az összes kovácsszenet eltüzelte, súlyosan megkárosítva ezzel az üzemet. A politikai ás szokni tudás hiánya megmutatkozik még abban is, hogy a művezetők görcsösen ragaszkodnál: a felsőbb utasításhoz, akkor is, lia az nen In lyes. I© fordulhat elő olyan eset, ho© a dolgozók nem be­csülik meg a s z okmány ve z e t őke t, nincs tekintélyül-:, mórt nem eléggé értik szakmájukat és minden dolog végett a felsőbb gazdasági vezetőkhöz fordul­ónak, L politikai és szakmai képzés hiányából adódik az is, hogy a dolgo­zók sokszor veszekednek a művezetővel, ugyanis a művezetők sok esetbon nen tudnak ma©arázatot adni az egyes utasítások elvégzésére. Hiányosság volt az is - a gazdasági középkáderek tekintélyét csorbította - ho© a vállalatvozctőség sok esetben a művezetők megkérdósé nélkül változtatták meg a kiadott utasításokat. Azonban ezen a téren javulás mutatkozik, és most már csal: elvétve fordul elő. Komoly szerepük van a művezetők képzettsége emelésében a műveze­tői tanfolyamoknak. Meg koll állapítani azt, hogy a textiliparban o©­­kót ’ •'/'v~ if l, ■ vródno.m minden művese•' •’ 'r tői tanfolyamra. A tex­tilkikészítő iparban igen sok szakmunkás rendelkezik művezetői tanfolyam­­"kial, akik szakmunkás beosztásban dolgoznak. A művezetők e©ik legfontosabb feladata - és talán ez a lég ;­­hezebb kérdés - a dolgozók nevelése. Ebben a munkában elsősorban a párt­­szervezeteknek kell segíteniük. A pártbiznlniak és népnevelők utján segítsenek a műhelyben a pártszervezetek e© olyan egybeforrott kollek­tívát ternteni, mely kollektíva minden e©es tagjának az a célja, hogy nemcsak a mennyiség cs minőségi tervet teljesítsék, illetve túlteljesít­sék, hanem résztve©enek anyagtalearékosságban, ezzel egyidejűleg az ön­kö Its égősökként ősben • Igen sok példa van arra, I10© ott ahol a népnevelő­kön, a pártcsoportbizalnlakon keresztül az alapszorvi vezetőség jól dol­gozik, ott a gazdasági munka is jól me©, Éppen ezért az alápszervezetek púrtvazetősége a pártvezetéségi üléseken beszéljék nog az o©es műhelyek művezetőivel az elvégzendő feladatokat, segítsék egymást munkájukban. Ez a kölcsönös segítség nem elszigetelt jelenség, Sok üzemben látjuk 11 _____________________ tó j

Next

/
Thumbnails
Contents