Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1954-08-19

It t 7 n A —4 -J J M.D.P, III.ker-i Párt-Vé gr ehajtó Bpest, 1954 augusztus 17.­Bizottság, Szigorúan bizalmad 1 Fegyelmi munka a Kongresszus határozata alapján : Pártunk Ill-lk Kongresszusa, mint aladsa munfcéfeza Úgy a fegyelmi munkában is megállapította az eredményeket, a hiányosad* gokat és az ebből eredő feladatokat.A Kongresszus határozatait csak ok* kor tudjuk eredményesen megvalósítani - ho éberen Őrködünk górtunk egy# ^ aége - tagságunk politikai magatartása és párthüsóg© felett. Ki^életloa harcot vivunk minden pártellcncs tevékenység és korrupció ellen.Ha vi« gyázunk orra, hogy a dolgozók érdekeit sértő ellenek, a nép ellenségei ne furokodhassanak be Pártunkba. Ha szigorral járunk el a fe gyolcs# a# egység negboatói ellen §3 azok ellen, akik nem hajtják végre a K.V, és Kormányunk határozatait. A Kongresszus határozata alapján a fegyelmi munkát kerületünkre vonatkoztatva megállapíthatjuk, hogy komoly fejlődés van úgy szervezetileg, mint a fegyelmi munka színvonalát illetően.Minden alopszer« vezetben a vezetőségek intézik a fegyelmi ügyeket, A fegyelmi munka Irá­nyítását mindenkor a titkár végzi. A plrtdemokráoio mindjobban érvényesül a fegyelmi munkában is. Ma már mind ritkábbon történik meg az az eset, hogy ne.n viszik taggyűlés elé a vezetőség javaslatát - határozathozatal végett .Minden esetben az illetőt is meghallgatják. A fegyelmi eljáráso­­két nagyban elősegíti, hogy 1955-as évben az üzemi PVB.-ok mellett műkö­dő fegyelmi bizottságok mellé - fegyelmi referensek lettek beállítva - mely elősegíti a fegyelmi ügyek alaposabb kivizsgálását. Javulás van már a decentralizált üzemekben abban is, hogy a fegyelmi bizottságok meghagy­ják az alapszerve ^önállóságát - sőt segítik - résztvosznefc i-l alapszó*­­vi fegyelmi ülésen. De ezt még nem mondhatjuk el minden fegyelmi bizott­ságról. Pl: a Bpesti Harisnyagyár és* a Textilfestő fegyelmi bizottsága l. 7 _J

Next

/
Thumbnails
Contents