Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1954-07-15

n ' " A 1/ sitmisi í szünk egy példát, ós előreboesájtjuk, hogy ez a jelenBég - bár jellem­ző a téglagyárakra - de nen általános. A nyerscserépgyártásnál 'dolgozik Fáris Lászlóné művezető, és amikor az önköltségcsökkentés lehetőségei­ről kérdezősködünk, azt a választ adja, hogy a gépek javítást éa karban­tartási költségeinél lehet a® önköltséget csökkenteni. A konkrét tenni­valóknál kiemeli a műhely tisztaságát - ami természetesen fontos - do a selejt csökkentéséről és a minőség, (javításáról nen beszél. A beszél­getésből kiderült, hogy az elvtársno eddig még nem foglalkozott a ter­melékenység emelésének, a bérfegyelem megszilárdításának ós az önkölt­ség csökkentésének problémáival. Elmondása szerint sokszor kiabálni koll a dolgozókkal, mert nem veszik elóg komolyon, amit mond. Véleménye szerint azért ninc3 a dolgozók előtt tekintélye, mórt közülük nőtt ki. A mi véleményűnk természetesen más ebben a kérdésben* to összegezve* művezetőink zöme ismeri, hogy feladatunk az elkö­vetkező időben a termelés gazdaságosságának fokozása. A konkrét tenni­valókat még nen mérték föl saját területükön és ki koll hangsúlyozni, hogy ez nemcsupán a művezetők mulasztása. Üzemeinkben az önköltségesölc­­kontési felajánlásokat a felsőbb vezetés dolgozta ki és még nem gondos­kodott arról, hogy ezeket műhelyekre felbontsa és ezzol a művezetők te­vékenységének irányt szabjon. így tehát nincsen még meg az az alap, moly­ra a művezetők és a dolgozók kezdeményezése felépülhet. A vállalatveze­tés mind a Haj ógyárban, mind pedig az Újlaki Téglagyárban már dolgozik a műhelytervek elkészítésén, de számos többi üzomünkben még ezt a kezdeti lépést sem tették meg igazgatóink. | Vizsgálatunk azt bizonyltja, hogy művezetőink rátermettsége és tekintélye - egyes kivételektől eltekintve - meg van ahhoz, hogy a rájuk bízott feladatokat eredményesen elvégezzék. Az anyagtakarékosság terén nár eddig is számos eredményt értek ol üzemeink. Ebben nagyrósze van művezetőink jó munkájának is. Gágolja ezt a munkát, a sok üzemben fennálló raktározási probléma. Több üzemien még nincsenek kidolgozva anyagnornák és az nagyban akadályozza a meg­takarítások mérését. A Hajógyárban pl. az anyagnormák elkészítése csak most van folyamatban. | A bérfegyelem nogszilárditásúban is jó munkát végeznek műve­zetőink. A Textllklkészitőgyárban, ahol nemrég még normalazltásokról ós bérlazitásokról volt szó, most a művezetők harcos kiállása meghozta az eredményt. Non azt kérdezik a művezetők, mint annak idején, hogy a dolgozó vájjon hajlandó-e ilyen kereset mellett elvégezni a munkát, ha­nem a valóban igazságos bérezésért harcolnak. Nem hagyhatjuk szó nélkül I ,-i fi________________________________ t -­­­­­­­­­­­—1 1 *' * ' 11 I

Next

/
Thumbnails
Contents