Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1953-07-02

* immnm I© ... - ”I hiba, akik önkényesen mennek át egyik üzemből a másikba. Problémájuk van I meg a vidéki dolgozóknál is, akik nincsenek minden esetben tisztában az * átjelemtkezéssel.Péládnak hozza fel Sulykó Imre átjelentését, aki az orosz­lányi bányából jött át és már 3 éve levelezést folytatnak az ottani veze­tőséggel átjelemtése miatt, de eredmény nélkül. Náluk is fennállt,hogy hosszú ideig tartottak ideiglenesen nyilván tagokat* Androvits elvtárs: | Véleménye szerint a pártszervezetek nem értették meg eléggé ennek a hatá­rozatnak a jelentőségét.Az átjelentkezéssel kapcsolatos határozat végrehaj­tásánál nem az élő embereket látják, hanem adminisztrativ munkát. Ezt bi­zonyítják azok a restanciák, melyek a ker-i P.B.-nél és az üzemekben fenn­állnak. Legfőbb feladat, hogy a pártszervezetek tábeszéljék ezt a kérdést és megjavítsák ezt a munkát. Másik feladata, hogy a szerv, osztályon is f beszéljék át az SZ.B. határozatát és szerezzenek érvényt ennek végrehaj­tásának. I Kovács elvtársnő: Goldberger Értek el eredményeket is ebben a munkában, de még sok a hiányosság. A Hiá­nyosságokkal kiván foglalkozni. Egyik hiányosságot abban látja, ho$y az átjelentési munka még nem vált a pártszervezetek kollektív munkájává. Ezen úgy javítanak, ha nincs benn a nyilvántartásvezető elvtársnő akkor '""vagy egy P.B. tag, vagy az adminisztrátor elv társnő tölti ki az átjelen­tési lapot. Üzemükben is főleg a vidékről jött dolgozóknál van problémá­juk. Pl: Knopflerné elvtársnő aki Kaposvárról jött már közel egy fél éve es még mindig nincs meg az át jelentése. Vannak olyan elvtársak is, akik elmentek katonának és azért nem kapták meg még az uj tagkönyvüket, mert az átjelentósük ninos még meg.Kritikát gyakorol a P.B. nyilvántartási osz­­tálya felé, mely szerint hiányos az ellenőrzése az üzemek nyilvántartási vezetői felé. Ezen sürgősen javítani kellene. Fuchs elv társ: ők bevezettek egy olyan kis nyomtatványt, melyet minden egyes dolgozónak mind a felvételnél, mind az üzemből való eltávozásnál ki kell töltenie és ezzel a pártirodán jelentkeznie kell. Ez azért is fontos, hogy ezáltal | megismerik az uj dolgozókat. A hibát a párttagság hanyagságában látja. Javasólja, ha az elvtársak is úgy látják vegyek át ezt a módszert a töb­­j bi üzemek is. A Bpesti Pártbizottság Nyilv. oszt. részéről már volt több­szőr ellenőrzés náluk. Török elvársmő is volt már kint az üzemükben, csak már régen. Ő is felveti a vidékiek problémáját.A tagsági dij befizetésé­nél is rá lehet jönni, ha van olyan párttag, aki még nincs átjelentve. Pl: akkor, ha eggyel több bélyeg fogy el.Ezért ez is fontos munka. Bajméozi elvtársnő: Az eddiglekben fe Tvete11 hiányosságok megtalálhatók náluk is. A határozat megjelenése után pártbizottsági ülésén megtárgyalták, majd taggyűlésen, | pártcsoport értekezleten, megbeszélték ezen kivül az adminisztrátorokkal I is. Azóta azonban nem foglalkoztak vele, bár náluk nem fordul elő nagyon gyakran, hogy nem jelentik át magukat az egyes ujjonnan jött párttagok. Ez osak inkább a vidékről jöttéknél fordul elő. Helyes, hogy a szemelyze­­| ti osztállyal tartsanak szoros kapcsolatot. Ők inkább a munkaügyi osztály­lyal tartanak kapcsolatot.Megbeszélték a munkaügyi o-al, ha egy párttag jelentkezik felvetőire, akkor hívják fel a figyelmét arra, hogy jelentkez­­zen a pártirodán átjelemtése miatt.Ezen a területen érnek el eredménye- I két.Ez azért is jé, mert ha pl: egy dolgozó indokolatlanul el akar menni [ az üzemből a pártirodán beszélnek vele és sokszor eredménnyel. Náluk febr-ból 6 ideiglenes karton. Az ideiglenes kartonnal rendelkezőknél az a hiányosság áll fe*m, hogy nem tudják bevenni a létszámba. Ők a 48 órai határidőt a lehetőség szerint mindig betartják. Javasólná, hogy újra tárgyalják át ezt a kérdést pártbizottsági ülésen, pártcsoport értekezle­ten stb. Minden hónapba a taggyűlésen pedig hdatositanák a tagsággal az átjelentés módját, fontosságát. ( Érsek elvtársnő: Náluk igöü van kiba az át jelentéseknél, a személyzeti osztály leikül­__ ©A _____________________________|

Next

/
Thumbnails
Contents