Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1953-05-14
r n a . ' x íj 7 • v (j J. ♦ • jf. .7 ' ; 7 ; 53 ;— séget nyújtott edz.., hogy kor. krétán; tudják megszab ni a feladatokat* Kedden Disz titkári értekezletet tartották, amelyen 27-en jelentek meg, 37 Disz titkár közül. Itt főként azt hangsúlyozták zi, hogy mit jelent az, hogy Rákosi elvtárs beszédében a szocializmust épitők között említette meg az ifjúságot. Az említett hiányosságokat-„ker-i viszonylatra feldolgozva, felhívták a titkárok figyelmet azok kijavítására. A fiatal választókkal az értekezlet 5 kisebb üzem és a Tanács kivétőlévői megvolt. Megállapítható, hogy az első szavazókra:-: kb. So-85 ;l-a résztvett ezeken az érthez le teken. A hiányzó. % abból adódik, hogy egyes üzemekbe!: váltott műszak-bán dolgoznak. Megbeszélték ezeknek az üzeim knek a titkáraival, hogy azokkal az ifikkel aki ne©voltak ott beszéljenek 2-3 ifi által. A legtöbb ifi gyűlésen idősebb munkások is■resztvettek, akik elmondották összehasonlítást téve a múltban és a mostani szavazás között, üzen.látszott, hogy elgondolkoznak a fiatalok. Az első szavazó fiatalok mind nagyon örülnek ennek. A Bpesti Harisnyagyár Disz titkára meghatókban elmondta, hogy ezt ő a tér na lésén keresztül fogja megköszönni. A disz titkárok beszámolójában általában az a hiányosság merült fel, hogya Központilag megkapott beszédvázlatot alkalmazták beszámolójuk^ bán. így tulnyomörészben általánosak voltak. Kern hoztak fel helyi eredményeket. Ez főleg a kisebb üzemeknél mutatkozott meg. Az Egy. ép.ászt. ipari vállalatnál már.több hónapja nem volt sem ifi taggyűlés, sem vezetőségi ülés. Voltak választói gyűléseik, ahol a fiatalok szó; feajánlásokat tettek. Rákosi elv társ beszédének nyomán 96 ifi tett felajánlást. Mechanikai méromüsz. gyárban egy' uj brigád szervezését vállalták a fiatalok. Az iskolákban is voltak ifjú választói gyűlések, melyek jól sikerültek. Feladatul kapták a fiatalok a kultur uriLgádok biztosítását. A Tanáccsal meg is beszélték, hogy 13 kulturbrigádot adnak. Ezenkívül még vannak csasztuska brigádok is. Ezeknek a fiatalokna számára tegnap tartottak megbeszélést. Vasárnap reggel 7 órára mennek be a bizottságho: . Nagy’ segítséget kapnak az úttörőktől. Megszervezték, megszervezték, hogy 1-1 szavazó körzetnél úttörők megajándékozzák az első szavazókat. Virágcsokrot készítenek, vagy 1 utörtök által készített béke galambot. ke -i tudja hogy helyes-e az, ha 1-1 úttörő felkeres olyan dolgozót, aki 2-3 óráig még mindig .cm szavazott le. Az, úttörők szépon kiveszik részüket a szavazók felköszö ítéséből is. Rendszeresen járnak ki a Hajógyárba is es felköszöntik az idősebb és firtai# dol gozókat. A szavazó körzetek dekorálását a Disz külön zeni végzi, hanem az üzemek vonják bo őket az üzem feldíszítésébe. . Ezt Lélolc téri diák otthonból is kollaktivan. a zenek a fiatalok szavazni. A fiatalok általában nagyon szépen foglalkozzak a választással. Váz iák szép eredné, yek. L gnc yobb hiba, hogy tudják a kerül©t összes fiatalj ínak felajánlásait. Nem tudják azt sem, ho gy e ;y-ogy üzen mez . iie teljesítette a tervét* Tudomásuk szeri/t azok a Disz titkárok akik tér..•.elésben dolgozzak Vagy nem tudnak, vagy nem is föglnlkoz . a fiatalok verseny eredlnézycinek érté kel © év el. A Hajógyár fiataljai k go %-e tett vállal st. 38o ifiből 532-en teljesítették. Még hiányosság van n verseny u; i Ivánon ságiban, ize..! irják ki a fiatalok %' eredményei 'éllé, hogy az illető most első szavazó'. Meg van a verseny lendület a fiatalok kőin t. kishegyi Lmziuoan az ifjú választó^ részére műszakot tartanak. Legnagyobb hiba náluk, /.ogy amikor r: agy óbb feladatok varrnak zm tudják összekötni azt a Disz tagqk szervezésével. Disz szervizet megerősítése céljából, llo jelenleg • azok száma, kiket felvettek. Hajógyárban 26-ot vettek föl. Azonban van g E oly ai üz ú ho 1 s ; . s í ve t f 01. M - indi . ;ák Llr.1, hogy a mostani munkával kapcsolatban 3-4©o ifivel emelté.; volna a Disz tagok létszámát. Szombaton fáklyás felvonulást szerveizipk. Ennek előkészítését már leellenőrizték. Fáklyákat már késaitik az üzemek. Ugg gondólták, hogy' minden második sorban legyen 1 fáklya. A:-, agitátorokat biz tosit jók. Hiba, bo .y a Disz titkár elv társak sem foglalkoznak külön a népnevelő munkára beosztott fiatalokkal. Ok a hét folyamán nem szervezte!: rendezvény eket, csak vezet 5 sí :i ülést tartottak. Javasolták tök 'f _ I »■ : í —.... _______.—. , .ím. nnwiwifci „ x- — ,..............__.............. ..........