Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1952-11-05

Arról van szó, hogy pártunk tagjainak jclontólcpny réűzc, különös súllyal a vezetőbelyokon dolgozó párttagjaink,legyen az szakszervezeti, ÍU vagy gazdasági funkcióban, elfelejtkeztek a párt, sokszor hangoztatott a-I K; lapolvetröl. Figyelmen kivül hagyták a K.V, jun. 27-i ülés útmutatása it, vagy Goro elvtárs jan. 12-i gazdaságvezetöi értekezleten mondott beszédét. j Tehetetlen és tétlen szemlélői, vagy nem egyszer éppen olősogitőjc volt o­lyan folyamatoknak, amelyek a tervgazdálkodásnak és népgazdasági helyzetünk nck álááaását szolgálták. Hogy mulasztások terhelnek bennünket, az kétség­telen, de nemcsak a munkabér kérdésében, hanem a munkaverseny, munkafegyo­­'-v lom és a termelés más kérdését illetően is. Üzemi pártszervezeteink és szakszervezeteink általában nem vádolható'.; azzal, hogy tevékenyen részt­­vosznek a normák és általában a bérfegyelem moglazításában, de azzal azon­| bán nagyon is vádolható!:, hogy ez ellen a lazítások ellen semmit sem tosz­­nck, vagy vajmi keveset. Hiányzik kommunistáinkból az éberség, harcosság szelleme. Ez a hiányosság megmutatkozik a kommunista példamutatás terén la. Nem egy esetben ők maguk is csatlakoznak a normáléitól; 6s a bérfegyel­met megbontókhoz. J a v a s 1 a tok; 1./ Javasoljuk, hogy kerületünk nagyobb üzemelnek pártbizotlsá­­gal hasonló formában feldolgozzál; fel üzemeink gazdasági helyzetét & és tárgyalják meg kibővített aktivaértckczlcton és ennek alapján hozzanak ha­tározatot, melyen keresztül meg fogják javítani az üzem gazdasági holy-zo-i tét. 2./ A fent elmondott értekezletek határozatait és tapasztó I rta­it á most folyó oktatási formáknál vessék fel ős tárgyalják meg, hogy ezzta. a kommunista példamutatást és helytállást fokozni tudják. 3./Az 1952-cs tervév befejezésével az üzeni pártbizottságok és a kor. P.B. térni, osztálya vizsgálja felül újból, hogy milyen változást eredményezett az aktívákon hozott határozat és mennyire változott meg űző­méin'.; bérhelyzete a III. n. év óta. I Termelési osztály. L i

Next

/
Thumbnails
Contents