Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1952-08-21
r > r á „ népnevelőket állítanak be agitációs munkára, okik a Politikai Bizottság határozatának megfelelően az oktatásban resztvettek és politikailag negfelolő képzettséggel rendelkeznek, ez űfgyik biztosítéka annak, hogy a rájuk bízott feladatokat a Párt irányvonalénak megfelelően tudják végrehajtani. A Hegesztőkészülékkkgyárában'az oktatás kiválogatási ! munkája előtt a népnevelők száma olyan alacsony volt, hogy 1 népnevelőre 15~2o dolgozó jutott, ezt a kiválogató bizottságok munkáján keresztül n úgy sikerült megjavítani, hogy a beszélgető bizottságok az iskolán jól végzett hallgatókat agitációs munka területére aktivizálták és elérték azt az eredményt, hogy ma már 7-8 dolgozójuk egy-egy népnevelőre. APanutkikészitőgyárban a beszélgető bizottságokon keresztül aktivizálták jiz elvtársakat a faliújság szerkesztő bizottságok létesítésére, hogy a faliújság valóbaá az üzen életét tükrözze vissza. Megbízatásokat adtak továbbá egy-egy faliújság ciki: elkészítésére is. Több üzemben a boszplgot bizottságok felhasználták munkájukat az aug. 2o-i nunkverseuy kiszélesítésére. A párt tagol: figyelmét felhívták arra, hogy a felajánlást teljesíteni minden párttagnak kötelessége. Azoknak a párttagoknak és pártonkivülieknek, okik még nem tettek felajánlást, figyelmét arra irányították, hogy tegyék neg, nort a párttag, aki non +aptat példát :z üzen dolgozóinak, akadályozza a Part eredményes munkáját, egész fejlődésünket. Pl, a Textilfestőgyárban a műszaki dolgozók Vállalták, hogy hulladókanyag fölhasználásával, 3o ezer forint mogtakrattást érnek ol, ezt augusztus 8-ra 32 ezer forintra teljesítették és ujabb lo ezer forintos megtakarítást vállalatok. A beszélgetések alkalmával azoknak a párttagoknak, akik eddig semmiflc pártnunkát nem.végeztek, most a képzettségüknek negfelolő pártnegbizatásokat adtok. Feladatul tűzték egy-egy párttag tagjelölt számár ', hogy rövid faliújság cikket Írjanak, vagy mozgósítsanak a taggyűlésre, termelési értekezletre, vagy a Szabad Nép-bői egy-egy cikk felolvaáására. L__________i