Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1952-08-21

r n * Ebből adódott az, hogy sokszor késő időpontban készültek el egy-egy ha­­“ tározattal, de ez mar át lett velük besz Ive. Egy-egy anyag szempontja­­pp, it amikor a V.B. megtárgyalta, azt az elnökség utána mindjárt odaadj - , feldolgozás végett. Egy-egy munkatársat meg szoktak hivni, akik éppen azzal a kérdéssel foglalkozna'::, amelyet tárgyalna.;, de ez nem rendsze­res. Az osztályon lévő dolgozok zárna az változik, konkrétan számszerint nem tudja megmondani. Osztalyértekezletet arról tud, hogy az oktatási osztály rendszeresen megtartsa, mivel azt ellenőrzik és részt is vesznek rajta, de már a többi osztályról nem tud konkrétan szólni. Hartai elvtárs: Hiba az, nogy amikor az osztályok elkészítik a napirendi ponto}, az nincs leellenőrizve. A Tanács V.B.-nak át kell venni a Pártbizottság munkamód­szereit. Há napir.endi pontot tartanak, előzőleg a Tanács V.B. tagjai dol­gozzák fel azt a napirendi pontot és le kell ellnőrizni azt, hogy az nyag mennyire egyezik az osztály jelentésével. Ezen keresztül eredményesebb lesz a munka. Kovács elvuársnó: Az anyagok elkészítésénél, komoly fejlődés van a ián ács munkájában, már 1 héttel előbb megkapják a V.B. tagok az anyagokat és ezáltal feltudnak készülni az anyagok megtárgyalásura. Hiba az, hogy Tanácson belül az egyes Osztályok annak ellenére, hogy időben megkapják a szempontokat, hogy ho­gyan készítsék el ;.z anyagot, mégis hiányosság mutatkozott az egyes anya­gok elkészítésénél. Igen felelőtlenül és egyoldalúan foglalkoznak egy-egy felvetett kérdéssel. Ennek tudható be, hogy az utóbbiidőben 3 anyag lett visszajtasitva. A légó, az oktatási oszáály és a pénzügyi osztály részűről felterjesztett pénzügyi terv. Hiányosság az anyagok elkészítésénél, hogy igen adatszerűén sorolják fql az elvégzett munkát. Nem mutat rá politika­ilag az eredményekre, hogy azoknak milyen hatása van. .ppen ezért a V.B. ülések is sok „esetben nera mindig politikailag tárgyalnak meg egy-egy anya­got. Hiányosság, hogy nem minden esetben van áttárgyalva áz osztályon be­lül dolgozó munkatársakkal, az Állandó Bizottsággal, egy-egy anyag elké­szítésé. így csak az osztályvezetők á maguk meglátásukat lcöz}ik a V.B. tag­jaival. Hiányosság, hogy nem minden esetben az osztályvezető késziti el az anyagot. Az egészségyüi osztály anyagát pl. az osztályvezető helyéttes készítette el és az osztályvezető még csak át sem nt-zte. Itt fel kell vet­ni a felelősség kérdését. Az osztályvezetők felelőssége terén, komoly hi­­rt+nyosságok vannak a Tanács munkájában. Király elvtárs: A’ V.B. nem tudja ellenőrizni az osztályok munkáját, ha későn kap ja meg az anyagot. A hiányosság ott van, hogy a V.B. a határozatok ellenőrzé­sét mulasztotta el. Pl. ha jobban megnézzük, Irthatjuk, hogy a mezőgaz­dasági és oktatási oszáály kérdésénél a V.B. látogatja és ellenőrzi me­netközben az osztály munkáját, de azonban a beszámolók uuán a határo­zatok végrehajtásánál és annak ellenőrzésénél hiányosságok vannak, bürok­ratikusán intézkednek a hibák kijavítása felett. Az nem volna baj, hogy nem személy szerint készítik el az oszáályvezetők a beszámolót. Bőt az volna helyes, ha az Állandó Bizottsággal is át lenne beszélve, utána egy brigád közösen készítené el az anyagot. A üiba inkább ott volt az egész­ségyüi osztály oszt ly munkájában, hogy az osztályvezető nem vizsgálta fe­lül az elkészített anyagot. Hiba volt, hogy politikailag nem támasztotta alá a beszámoló az osztály munkáját. Ez abból adódik, hogy egy anyag az, ami a Párt és kormányhatározatbül indul }i» ez is el?van készítve, de még nem került V.B. elé. Benkő elvt ársnö: * A"‘kér’d’ését azért vetette fel, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy sok esetben az Állandó Bizottságok délután tartják az Állandó Bizottsági ülé­seket. 3 magát az osztályértekezletet is, amin az osztály munkáját tár­gyaljál-: meg, azt is délután tartsák. Az lenne helyes, haaz Állandó Bi­zottságok aktíváit, ezekre az osztályértekezletekre meghívnak, igy hoz­\ 1 -J

Next

/
Thumbnails
Contents