Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1951-10-03
r : ©&L11 készíteni egy naptártervet, ezért Hermann és Kovécsné ölvtársak a felelősek. Itt figyelembe kell venni az üzemek !■ | adottságait, elsősorban a műszakiakat, hogy hogyan vannak a káderek kiválasztva, e mellett a felelősöket is, hogy ki miért felelős. Meg kell nézni azt is,hogy melyik üzemben van már kiválasztás, milyen mddon kell beütemezni, ezért felelőssé kell tenni egy egy munkatársat. Ezt közösen az alapszervezetei meg kell beszélni. Hallgatnunk kell az alapszervezet véleményére is,Minden üzemnek ki kell jelölni a maga felelősét.Segíteni kell az alapszervezeti titkároknak a referátumok elkészítésében is. A népnevelő és pártcsoportoknak meg kell beszélni a taggyűlések jelentőségét. Ezt a lo napot ami még a rendelkezésünkre áll alaposan ki kell használni. A pártbizottságnak teljes egészében erre a kordésre kell rállni. A munkáinkat össze kell kapcsolni a nov.7-i munkaves ■* sennyel. Sok üzem elmaradt a tervteljesitésben,de különösen az építőipar. A Ganz gyár felhívására a dolgozóinknak csatlakozni kell. A BK.jegyzésnél megalakult jó hangulatot tovább kell fejleszteni.A dolgozóinkkal meg kell beszélni,hggy írjanak leveleket Hákosi elvtársnak, de olyat Írjanak amit ^ teljesíteni is tudnak.A dolgozóknak meg jkell magyarázni a november 7 jelentőségét, rá kell világítani arra, hogy nov. 7 nélkül nem lett volna április 4-e. Rá kell világitami SZU segítségére is, az agitációnak mindenhol előtérbe kell kerülni. A dolgozókkal a felajánlási tervet is meg kell beszélni. Rákosi elvtársnak irt leveleket pedig minél több dolgozóval kell aláíratni .A csatlakozásnak rústóber 15-ig kell megtörténni.A vezetőségválasztásnak is foglalkozni kell már ezzel a kérdéssel, hogy milyen feladatok várnak a kommunistákra. Tag és Tagjelölt felvétel. Az alant felsorolt elvtársaknak a PB. nem fogadta el a fel%ébelét,fellebezés után mégegyszer foglalkozott az anyagjukkal és alábbi döntéseket hozta: Lázár Lajos PB. elfogadja a tagfelvételét. Szeszgyár V Gerőcs István " Hajógyár Mészáros A PB. nem fogadja el a felvételét,ja-Szeszgyár vasoljuk az alapszervezet felé,hogy mégegyszer vigyék taggyűlés eéé és vomáják meg a tagjelölteégét is. Batta J-stván Tagfelvételét méegyszer a taggyűlés elé Szállítóberendezés. kell vinni és megvonni a tagjelöltségét is. Szilvásai Gyulámé A PB, elfogadja tagfelvételét. Bgy.Ep.Aszt. Acsádi Sándor " Gázgyár Valcz István Gázgyár „ l- 1 zJ