Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1951-01-19

r~ ~-6 - i ,/ ****** V 4 téseik úgy a termelés terén, mint a felajánlásoknál csupán© bérelszá­molás utján kapott a atokra támaszkodott. Az üzemben maga'a meglévő munkaverseny, és annak formái is látszólagosak. Az üzemnek lát­szólagos üzemrésze közötti versenye, egyéni, páros is brigád versenye minden; csak látszólagos. A dolgozók véleménye az, hogy nem kapnak kellő támogatást a műszaki vezetőktől. A műszaki vezetők sem kezelik a munka** verseny kérdését ug,; mirt a szocializmus ép tésének ko ...:unista módszerét. “em értik meg, a tervbontás lényegét, mely elősegítené a dolgozókat hogy verseny vállalásai-v folyamán azok azt túlszárnyalják. Aa üzemi Bizottság- a munka termelékenységének emelése érdekében igen gyen. e műnk•t végez, mely megmutatkozik a teljesen rossz szervezésben. Az Ü.B.-nek egyik nagy hátránya az, hogy az összetételében politikailag igen gyenge felkészültségű elvtársakból áll. Pl: az Ü.B. titkár csupán egy alapfokú szemináriumot végzett, ezen a hibán úgy próbálnak segíteni igen helytelenül, hogy munkájuk nagy részét a műhely bizottságokra ruház zák át, akik ugyancsak még alacsonyabb politikai felkészültségüek. ■ Az üzemben mutatkozó szakmunkaghiánjfc átképző és továbbképző tanfolyamok­kal próbálják kiküszöbölni. I y pl: az üzemben jelenleg müvezetőképző, esztergályos, és lakatos tanfolyamok vannak, A szerszámkészitoknál a tanfolyam most indul meg. Az ipari tanulók ez a. mai oktatása is még kez­detleges mivel az csoportos tanulás számokra mé biztosi tv a ni..; csen és csupán kisegítő munkákat végeznek a számunk'.ok mellett. Az üzemnek élmunkás és ujjitó köre /van, ahol rendszeres értekezletet tartanak a tapasztalatcsere és a munjcamódszerátadáe céljából, amely elég szép eredményeket t d felmutat-ni. Az üzemben az 195o-ee évben 425 elfogadott ujjitás történt . 2.245 "t. értékben. Az ujjitók 5o %-a fizikai dolgozó. A munkamódszerátadás az üzemben folyamatos, lo fo aztok száma, akik ezt rendszeresen végzik. A munkamódszer 'tadásnak egyik nehézsége az, ho:*y az üzem egyed gyártó, igy a munka sokszor változik, “s eaen változás következtébe . konkrétan nem is lehet meghatározni a munkamódszer átve­vők számát. Az üzemben túlszervezett ség mutatható ki töb,. helyen, mely megmutatko­zik abban, hogy minden 65 fizikai dolgozóra 35 szellemi dől .ózó esik. így azt mondhatjuk, hogy az üzem minden harmadik dolgozója szellemi, de a fizikai dolgozók közé számítanak még a nem ipari munkások ie /tűzol­tók, prtások, konyhaezemélyzet, takarítónők /Ez. a helytelenséget maguk a fizikai dolgozó/ ie látják ée ugyancskk helytelennek tartják. Igen sok esetben megtörtént az, hogy 5 vagy lo jíerces munkákra külön munkautal­ványokat állítanak i, mely végig megy az egész bürokratikus folyamaton. Az üzemben igen sok esetben a munkák azért szenvednek késedelmet .z el­készítésükben, mert mire a hoecau előkészítő íolyamatokon keresztül a fizikai dolgozómhoz jut el a munkautalvány addigra a munka elkészítésé­nek a határideje is lejár. IV. A Párt vezető erejének kérdése. Az üzemben a P rt vezető szerepe Különösen a vezető állásúak felé nem érvényesül olyan mértékben, mint a vállalat vezetőségé. Jellemző erre, pl:, hogy az üzemben „gy fegyelmi ügy kivizsgáIásáná1 amelyben a Párt ie befolyt 14 drb. jegyzőkönyvet készítettek, de ebből az üzemi párt­szerve..et egyet sem kanőtt. Úgy a vállalat vezetőséget, mint a főosztály 1 _J

Next

/
Thumbnails
Contents