Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1950-06-16

r ~ ~~ n Kaszás elvtárs: Hiba, hogy nem ismerjük a Szervezeti Szabályzatot eléggé. Az a tény, hogy Bagyura elvtárs számol be az^.raT éoitőipar helyzetéről, úgy nézki, mintha albérletbeáa.dtY: volna ki ezt a munkát. Ez helytelen dolog. ^ gY ; ' I A beszámolóból nem derült ki, .hogy az ellenség üro/yan,. i dolgozik. A Pártszervezet megerősítése a legfontosabb fjél+ adat, nincsen ütemterv, hogy hogyan dolgozza fel á'P.B,. Nem értek egyet azzal, hogy az előadók nem mennek ki. ; Az előadó két alkalommal megjelent, azonban a hallgatók©em jelentek meg. Kifogásolja, hogy az anyagban a példa kevés. Nem emliti meg, hogy a III.kér. P.B. hogyan tanuljon a Sz.U. munkájából. Javasolja, hogy mágegyszer fel kellene dolgozni a kerületi Építőipar kérdését. Tapasztalatcserére hivja fel a figyelmet,hogy egy-egy tag más kerületben is menjen ki, és nézzék meg hogy hogyan foglalkoznak az építkezéssel. Hartai elvtárs: An önköltségcsökkentés is fontos feladat, ebben az ellenség keze van és döntő azyi hogy az önköltségcsökken­tést minden körülmények között végrehajtsuk. Van-e egyálta­lán tapasztalatcsere az építkezések közt. A |Jatronás fi agitáció szempontjából pl. jó volna ha a katonákat kivinnék az építkezésekhez, ez jó hatással volna rájuk. Neszveda elvtárs: Hiányosság van az irásos anyagban. © Pártszerve­zet azért nem tud kiépülni, mert ha van egy építkezésen 3-4 párttag, azt állandóan elhelyezik, vagyis tudatossan úgy van megszervezve, hogy ne tudják kiépíteni a Párt­­szervezetit. pl. a Roessemann építkezésnél is igy volt az elmúlt időkben. Javasolom, hogy a Tervező Intézet, ÉpitésvezetÓ3 ós a brigád tagjai minden egyes tervrajzot beszéljenek át, és utána ha rombolás áll be, akkor meglehet álllapitani, hogy ki idézte elő a rombolást. Herecz elvtárs: Hiba volt, hogy nem figyelttihk fel, hogy a Sz.U.­­ban is voltak ilyen hiányosságok, amelyeket kiküszöböltek, j fi Pl. hibának találja a párttagok ide-óda helyezését, Imre Pállal megtörtént, hogy 2 hét után elhelyez­ték az előző munkahelyéről, mivel hogy rá mert mutatni a hibákra, ezért Rajkistának nevezték. Pedig párttitkár is volt,régi mozgalmi ember és brigádot szervezett. Figyelemmel kell. lenni, hogy ne üljenek fel ezeknek a táma­dásoknak. A Hajógyárban is előfordult, hogy egy dolgozó, J aki szólni mert, hogv adjanak munkát, mert 7 órája várnak a munkára, a vezető «± leintette. Úgy gondolom, hogv ezek mind olyan hibák, ahol az ellenség í keze dolgozik, erre jobban fel kell figyelni. I Gere elvtárs: A Hajógyárban oz ánitésvezetés összetétele rossz, í Pl. Agusztini elvt rsból egyszerűen vezetőt i csináltak a péürtszervezet javaslata nélkül. 1 Rosszak a tolmácsok, szakszervezeti munkát sem végeznek, tagdíjat nem fizetnek. ; Az üzemi Pártbizottság ki fég ja tárgyalni ezt az ügyet. Kovéás elvtársnő: Ott, ahol a munka nem tud folyamatosan lefolyni pl. 3 X bontották fel a betont, álltak a gépek, ezekről jelentést kell tenni a nagybudapesti P.B. ifs -on Pécsi elvtársnak. L--------téta i

Next

/
Thumbnails
Contents