Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/3)
1950-03-24
r n nagyon régen volt, legutóbb is azért hivtuk össze, hogy Bognár § elvtárs bejelenthesse, hoay vezérigazgató helyettes 1*41t és ezentúl minden m*sként lesz mint eddig. Beszélt Va3S elvYávsnővel és kérdezte, hogyan választották meg titkár helyettesiek, téki a taggyűlésre hivatkozott, ugyanakkor a dolgozók nem tudnak■ semmiről. Bognár elvtárs nem ad purtmunkat azoknak, akik h/j.landók /ennének unnak végzésére. Bognár elvtárs nem ismeri a ko/fflány fc'é^deí^eteket, amiket a termelésre vonatkozóan adnak ki é3 a dói ro-zóiho-z úr aló viszonya is ilyen látszólagos és csak a fiatal lunyok felé kedves, ugyanakkor a^pártUgyeket nem viszi úgy, ^ahogy kellene. Bognár elvtárs nem a Pártot képviseli az üzemben é3 meg kell vizsgálnia ehhez való viszonyát. /Megérkezik Horváth elvt.nő Nagybudapestirgl/ Sinka elvtárs; megmagyarázta Bognár elvtársnak hogyan kell a népnevelő munkát vinni.’Jelöljék meg a népnevelőknek} hogy kivel foglalkozzon és időnként számoltassák be a végzett munkáról. Bognár elvtársék kijelöltek 32 népnevelőt, azt odaadták papíron a felelősnek, aki a fonodában dolgozik, aki C3ak az odavaló népnevelőket ismeri és a többiek részére nem tart rendszeres értekezletet. Közel 20-22 elvtárs jelentkezett Bognár elvtársnál és pártmunkát kértek, többek között az egyiknek azt mondta, hogy "elég az elvtársnak, hogy szemináriumi bizalmi". Ez megtisztelő feladat, de^ fi a Part lendületét csökkenti, ha az elvtársak kémek és nem ad részűkre másik pártmunkát is. Felhívta %ognár elvtárs figyelmét, hogy helytelen az a magatartás, amit a fiatal nőkkel szemben tanúsít és simogatja ő^et es klerikális módszert, kenetteljes hangot használ velük szemben, ez lealacsonyító és nem párttitkárhqz való, elvtársak vagyunk, mondjuk meg nyiltan ami jó vagy rossz. Érkezett be olyan jelentés, hogy Bognár elvtárs felvesz dolgozóktól pémt fogcsinútésra, de ez elmarad és a pénzt sem adja vissza. Á munkaterv készítésénél mondta, hogy kollektiven kell elkészíteni, ütemezni a vezetőség munkáját. Felhívta a figyelmüket, hogy jó, népnevelő csoportokat kell szervezni, a tömegszervézetekre na-y 3ulvt fektetni, a jól dolgozókat a Párt felé iránvitani. Feladat továbbá, hogy az ifi kérdést jól kezeljék az elvtársak. Az üzemben 72 SZIT-e3 van és semmit sem csinálnak. Egyezer bált rendeztek, amire munkaidő alatt elengedtek 8O-9O ifit. A pártvezetőség mutasson utat az üzemben levő közel 250 ifjúmunkásnak a munkában, 0- Tóbiás elvtérsnőí a öalzmann egy éve tartozik a kerUleti szakszervezethez. *- " Bognár eivt^ra is kb. május-julius óta purttitkár ott és meg kell mondani, hogy a jelentés nem tartalmazza a valóságot, mert úgy néz ki, hogy" minden hiba a csillaghegyi pártszervezetet illeti. I Rájöttek arra, hogy mások a szakszervezet ás más a párt felé küldött jelentésük. Á csillaghegyi pártszervezetet annyiban terheli a felelősség, hogy beitek a Salzmannba napszámosnak a párttitkárt és nem intézkedtek ennek megváltoztatásáról, akinek nem volt tekintélye, ugyanakkor ^ognár elvtársat más munkakörbe tették, majd függetlenítették. Éppen az elmúlt héten volt kint a Salzmannban az orosz elnök elvtársnál, aki elmondotta, hogy nem/önnek az elvt^rsak teendőikkel sürgősségi sorrendben és nagy általánosságban beszélnek, a hibukról, Á pártszervezet nem nézi meg, hogyan lesznek végrehajtva a kiadott rendeletek. A termelés vonalun lemaradás van, mert az utánpótlást úgy oldják meg, hogy 50 éves nő-1 két vesznek fel 3zővő tanulónak csak azért, hogy egyes személyek népszerűségüket ezen keresztül is növeljék. Pár hónappal ezelőtt is sulvps probléma volt a várakozás a bérfizetésre és akkor Bognár elvtárssal átbeszélték ezt a kérdést, mert máshol is fizetnek és időben. A leváltott szakmánynak kell a fizetését el'ször bori- I; tékozni és nem azoknak, akik 2 órára jönnek b® munkába, A kollektív szerződés kimondja, hogy az egy órán túli várakozási időt a ki kell fizetni. l ; _j