Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.98.a/3)

1950-02-17

r~ í n Gogolyák elvtárs válaszol a hozzászólásokra* az a tény, húgy ilyen hosszan g foglalkoztunk a K.V. határozatával igen örvendetes és hogy az elv­társak mifelénk hathatós kritikát gyakoroltak, amíhék nagyi?'é'S’|íe igen hej tálló. Igaza van Katona elvtársnak. Helyes'a rávilftg^tás, hogy nem'kérdeztük meg a széles tömegek véleményét Qgf-egf1 fela­dat megoldása előtt. Hogy ez eddig nem volt meg, elsősorban ma­gunkat hibáztatjuk és nem a P.V.-t. Valóban nem igen jártunk le a szervezetekbe ós nem igen foglalkoztunk velük úgy,ahogy kellett volna. Ezért is tértek vissza részben a hetenkénti titkári érte­kezletre, A P.B, sorozatos ülésein foglalkozunk magával a P.B. munkájával is, aminek alapján meg fog javulni és igen sok hibát kiküszöbölünk, amikre az elvtársak rámutattak, A P.B. foglalko­zott az ellenőrzés kérdésével olyan formán, hogy a jelentősebb üzemeke.t felosztotta egymás között és az osztályok aktivált is ráálitották erre a vonalra, A tömegszervezetekkel való foglalko­zás kérdésével is foglalkozott a P.B,, határozatot is hoztak en­nek megjavítására, de ami még nincs úgy végrehajtva, ahogy kelle­ne, Határozat értelmében foglalkoznak az elvtársak a tömegszerve­zetek ellenőrzésével. Az MNDSZ vezető távollétének betegség az indoka, de a MINSZ titkára pártszerütlenül az utolsó peroben mond­ta meg, hogy nem tud eljönni. Ezzel a kérdéssel egyébként még foglalkoznak. Az oktatásben kevés az ifjúmunkás, ez valóban hiány, amire felhívták az ifjúsági szervezet ás az oktatási osztály fi­gyelmét# hogy javasoljanak többet iskolára. Az éberséggel kaposo­latban nagyobb ellenőrzést vezetnek be ós az üzemekben is nem egyszer fognak éberségi raziát tartani, hogy rámutassanak ennek politikai, mint teohnikai hiányosságaira. A K.V. ós Rákosi elvtárs beszédében nem hiába említette meg, hogy a szakszervezetekben is vannak &iábs hibás jelenségek, amiket osirájában el kell fojtani, s az a tény, ahogy öohramm elvtársat fogadták mint a Párt emberét a MÉMOSZ-ban, is erre mutat. P.B, határozatot hozott, hogy a párt és szakszervezeti titkárok részére közös értekezletet tartanak, ahol tisztázni kivánják a kettő viszonyát üzemen belül és ezt a közeljövőben meg is tartják, A keresztlevélről a vallás megjelö­lését is el lehetne hagyni, de ehhez alulról jövő kezdeményezés kell. A Hajógyár alapszervezet munkája felett a jelenlevő hajó­gyári választmányi tagok is kritikát gyakorolhatnak és több segít­séget kellene nyujtaniok az üzemi pártszervezet munkájában. Majd ^ a további feladatok megjelölése után megköszöni az elvtársak kri­tikáját, ami nagy segítségükre lesz a K.V. határozatának végre­hajtásában, amit úgy kívánnak megoldani, hogy a feladatok megol­dása közben alkalmazni fogják a pártszerü kritikát és önkritikát. Több tárgy, hozzászólás nincs, Király elvtárs az értekezletet bezárja. * / Jegyző: ^ ................. Hitelesítők: ■ c—J i — 7— r a

Next

/
Thumbnails
Contents