Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.98.a/1)

1954-03-21

I ’’* ■ ■*. - 29 -_ *• következetesen megszilárdítani alapszervezőtőinket. A K,V—-Í953# 5*-i • kádermunkára vonatkozó határozatát a K.V* júniusi határoza^’fl^eí^e^ó'ben v ógrahajtani• \L P ! Tisztelt Pártórtekezlet ! \/ Az eddig elért eredmények elérésében igen komoly szerepe van területi pártszervezeteinknek és tömegszervezetőinknek. Körzeteink mun­kájának az elmúlt évek során igen nagyrósze volt abban, hogy a választások­ban - a B.K. jegyzésekben komoly eredményeket értünk el. Hagy segítséget adtai: a területen folyó politikai munkában, több esetben szervzott csopor­tos megbeszélések, kisgyülések, szervezésében. De tagságunk időközben lecsökkent, kör.-e te ink tagságá­énak jelentős része idős olvtárs, másrészül: pedig már üzemekben - különböző munkatérülütőkén dolgozik, ahol szintén megalakultak ós alakulnak pártszer­vezetek. Ezért a K#V. határozata értelmében 13 körzetünk tagsá­gát - 5 körzetbe vontuk össze. Ennek során kizártok ö3szo3en 7Q» átjelen­tettek összesen 126 tagot-, körzeteink taglétszáma jelenleg 032 fő. Körzeteink főfeladata a Tanács, területi M.N.Ü.Sz., M.Sz.T*, Lakóbizottságok munkájának segítése. Üzemekkel a legszorosabb kapcsolat kiépítése. Körzeteinknek agitációs bázisokká kell lenniök, hogy saját tagságukkal - az üzemi népnevelők segítségével - neveljék, mozgósít­sák kerületünk lakosait a Pórt - a kormányhatározatok végrehajtására, se­gítsék a Párt és tömegkapo3olatok, a Tanáos lakossággal való kapcsolatá­nak erősítését. Eogicüzvetlenobb feladatunk területünk lakosságát bevonni a Kongresszus tiszteletére a takarékossági mozgalomba, erősíteni a tanács­­szervek tömegkapcsolatát. P.B.-unk feladata a kampányszerüsóget megszüntetni, kör­zeteink segítése - ellenőrzése torén. Tanácsunk munkája is fejlődött. Igen nagy része van Tanácsunknak a beszámoló elején ismertetett kerületi eredmények elérésében. A K.V. határozata óta munkájukban csökkent a őür<gtÍ3^g^lusf egyre inkább ft támaszkodnak a kerülőt lakossalnok Javaslataid, a törvónyoosóg megszi­! . Yo./. L -J

Next

/
Thumbnails
Contents