Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság III. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1951 (HU BFL XXXV.98.a/1)

1951-11-25

r~ ~ H£ A nemzetközi helyzet fokozódó éleződése, szükség szerűen megköveteli, hogy <9 az alapszervezetek a kommunisták és valamennyi dolgozó éberebbek legyenek és őrködjenek nóünk vagyona felett* Az ellenség elleni szívós harc az évi tervünk idő előtti telje­sítése az a pártszervezeteink előtt a legdöntőbb feladat, Az újonnan megvá­lasztott pártbizottsá gnak le kell vonnia azt a következtetést, hogy ne csak a termelési osztály, hanem a pártbizottsá és különösképpen a kér. Pá ttit­­kár legdöntőbb feladata a termelésre való moz(ósittt3 és maradéktalan vó g­­rehajtasa annak a feladatnak, melyet Pártunk II. Kongresszusa elénk tűzött. Kedves Elvtársak I Ezek után rátérek Pártszervezeteink helyzetére. Mint már a bevezetőben mondottam, ez? pártértekezlet a K.V. május 22-i határozata alapján ült össze^ és Ilyen formán kerületünkben befejeződött az alapszervezet vezetősége újjáválasztana, A vezetőség választást szükséges­sé tette, hogy alsóbb szervezetink vezetésébe befórkőzött az ellenslg és 1 itt igyekeztek a pártépités munkáját hátráltatni. Ezen kivül, voltak olyan ve­zetőségi tagok is, akik ingadoztak, nem álltak ki harcosa, és sokesetben az ellenslg uszályába kerültek. Szükségessé vált azért is, mert a pártde­mokráciát megsértve, igen ak pártszervezet ólén, sok olyan pártfunkconúrius volt, akik nem lettek demokratikusan megválasztva. E hibák kiküszöbölése nélkül nem lettünk volna képesek megoldani uzokat a feladatokat, melyeket JPártunk II. Kongresszusa számunkra megszabott. Ki szeretném hangsúlyozni, hogy azokat az eredmé yeket, melyeket jl év folyamán elértünk, az alaps zervezeteink jó munkájának köszönhetjük 03 jól tudták mozgósítani dolgozóinkat a feladatok elvégzésére. A vezetőségek újraválasztás ár áL alqps zervezeteink megerősöi tek. Sikerült megtisztítanunk a kótesmultu és ingadozó elemektől.Kerületünket az 1951-es év folyamán 3? uj alapszervezettol erősítettük. Ebből 13 iskolai al apszorvezetet hoztunk létre. 126 vezetőségválasztó taggyűlés volt, ahol 55° funkcionáriust válás tottunk meg. Ebből régi vezetőségi tagot 2i|©-et. Politikai okoknál fogva le lett váltva 96 éa 6I4. olyan elvtá s, akik képzettségüknél fogva nem feleltek meg funkciójuknak. Az újjáválasztott vezetőségek szociális összetétele is megjaé vult. 7I+.7 $-a munkás, 16.9 raszt, 1.5 % értelmiségi 3*9 % irodai alkalmazott és 2.8 % egyéb. Az 1 óves tapasztalat azt bizonyltja, hogy a kor. Pártbizo .tság kisebb-na yobb hiányossá októl eltekintve, következtésen végrehttf totta Pártunk politikáját és ezen keresztül irányítja és vezeti az alapszervezetek '--munkáját. Ezt a munka segítette elő a kér .Pártválasztmány, különösképen, ami az ellenőrzési és a tagjelöltrőlvé teli munkát illeti. A Pártbizo t.tsá ellenőrzési munkája is me javilt és ezen keresztül több segítséget tudtunk nyújtani az alap zervezeteknek. Uj , fiatal munka tár sác kai erősítettük a pártbizottság apparátusát, habár tannak kezdeti nehézségeik, de ennek elle­nére megállják helyüket. Az alaps zervezeteknek egyéni beszól etósen keresztül i yekez­­tünk több segítséget adni. Fejlődés van a P.B. munkamódszerében, kollektivab­bá, tervszerűbbé vált az irányítás. Megjavult a munka pár tépité^ valamennyi területén. Kerületünk párttagsága az elmúlt év során a következőképpen ala­kult: felvettünk hfiXv tagjelöltet éa Igolp tagot. Eltávozott ll*2l^ elvtárs. Átigazoltunk más kerületekből 1658 elvtársat. Tehát párttagságunk az 1 óv folyamán 658 elvt ás sál növekedett. A párttagság hullámaása komoly figyelmeztetést jelent számunkra, hogy többet kell foglal koznunk nemcssfc az újonnan bekerült pátonkivüli mun­kásokkal, de elsősorban a párttagokkal, mert ez a hullámzás komoly ko_ hatással van a termelés folyamatosságé’a.Ma már az alapzervezetóink sokkal éberebbek figyelnek, hogy kit vesznek fel sorainkba és vigyáznak Pá cunlc szociális összetételére. Megjavult kerületünkben a propagandamunka. A tavalyi 3.2oo-al sze,­­ben ma 6.5oo párttagot és pá’ tonkivülit vontunk gbe szervezett oktatásba. Mig az elmúlt évben 2l+o propagandistát foglalkoztattunk most 325-öt, ezeknek fele uj propagandista. A Pol .Biz. 1?51- májusi határozata alapján ^szitet­­tünk elő ezév oktatás i munkált, kiválogattuk és kiképeztük propagandistáinkat. Három és k hetes egósznapos előadóképzon 119 elvtá 3 jó eredménnyel végzett. Igen sok jó káder tűnt fej., akiről a P.B. tovább is foglalkozik. Pl. Csillag­l - _J

Next

/
Thumbnails
Contents