Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.97.a/4)

1952-01-25

r ... “i olyan természetű, hogy nem bent az Íróasztalnál végzik, ki kell járni üzemekbe. Nagyon nehez itt az ellenőrzés. Előfordult pl. az, hogy amikor az egyik előadó beírja magát 1/2 9 órakor, hogy hova megy, amikor kimen­tem a beirt helyre ott azt mondták, hogy nem is volt ott. 1/2 9-10 óráig eltöltötte az időt, ez azonban nemcsak ennél az elvtársnál fordul elő. A vezetés színvonalának az emelésével kapcsolatban a Tanács-nál is fen­­állnak az említett hiányosságok. Fokozni kell a vezetőknek a szakmai továbbképzését és tanulásuknak ellenőrzését, ami biztosítja a jó vezetést. Biztosítottuk az osztályvezetők részére a szakmai oktatásban való részvé­telt, ahonban sok esetben a munkára való hivatkozással nem vették igény­be, ezen a téren okvetlenül kell javítanunk. Gerő elvtárs és bészédében Márk elvtárs if foglalkozott az 1952.tervév feladataival, a termelés egyen- i letesebbé tételével. A Tanács területén is vannak hiányosságok. November­ben elkészítettük az 1952-es tervet, hogy január 1.-én beindítsuk, vonat­kozik ez a Tatarozó vállalatra. El is készítettük a kapacitásának megfe­lelően és még sem tudtuk biztosítani a termelés folyamatosságát, mivel a hitelek nincsenek megnyitva. A vállalatot, hogy munkával ellásuk mindent megmozgatunk. Azt látjuk, hogy bürokrácia van a Tanácsnál is, de a felsőbb szerveknél is, Kiss elvtársno: /Lukácsfürdő/ Gerő elvtárs által említett 6 ponttal kap­­csálátbán ma rőpgyülést tartottunk, Rákosi elvtárs születésnapjával kap­csolatban bevezettük a lo perces mozgalmat. Késés nincs. A munkafegyelem­mel kapcsolatban előfordul, hogy sokszor otthagyják a munkahelyüket a dolgozók. így pl. előfordult a sláritónál is, erre mi kabátba felöltözve bementünk és 2-3 lepedőt elvittünk, majd rámutattunk az elvtársaknak, hogy milyen nagy kár ér, ha mi munkahelyünket otthagyjuk, A munkaidő tel­jes kihasználása nagyon nehéz feladat, azonban ezen úgy igyekszünk segí­teni j hogy ahol több vendég van a dolgozókat oda tesszük, hogy munkaidő kiesés ne legyen. A műszaki értekezleten az önköltségcsökkentésről is beszéltem. Az öreg fő villanyvezeték megjavítását kiadtuk volna munkálat­ra, azonban a dolgozók vállalták, hogy saját maguk fogják megjavítani. /3 dolgozó: 2 tag és 1 pártonkivüli./ Illésné /Statisztikai H,/: Gerő elvtárs megszabta az 1952.évre vonatkozó feladatokat, ezeket áttanulmányoztuk a hivatal dolgozóivalf Rákosi elvtárs ©születésnapjára a felajánlásokat ezeknek a szempontoknak figyelembevételé­vel tették meg, A tervszerű káderutánpótlással kapcsolatban a Szakokta­tási osztály felajánlást tett, hogy azok a statisztikusok, akik az elmúlt időben a szakvizsgát letették feltérképezik, megnézik, hogy milyen munka­körbe lettek beállítva. Ugyancsak figyelemmel kell kisérni a tervszerűség mérését is. Lehetőség van arra, hogy a vállalatok jelentéseit figyelem­mel kisérjük, hogy tervszerűen dolgoznak-e, A dekádok megfigyelése pl, hogy nem az utolsó napra tömörödjön a termelés, állandóan tudatosítani kell a revizorokat erről, A munkafegyelemmel kapcsolatban nem a ?o perces maajgalom a döntő, habár ezt sem szabad elhanyagolni, hanem a munkaidő tel­jes kihasználása. Figyelembe kell venni azt is, hogy nemcsak akkor le­gyen a napi 8 órai munkaidő teljesen kihasználva, amikor a határidős dol­gokat készítik el, hanem állandóan, y ( Szepesi elvtárs: /TÁKI/ A munkaidő teljes kihasználása a kutatóknál, ez teljesen az öntudat kérdése. Ha biztosítani tudjuk, hogy az a téma, amit ő megkapott, úgy kapja*beütemeave, nem olyan laza, akkor egy-egy olyan munkáskáder. aki segít neki, ösztökéli a munkára, a munkafegvelmet meg­tudjuk szilárditani. Azonban vannak olyan kutatók nálunk ahol az öntudat­ra nem appelálhatunk. Adminisztrációs osztálynál könnyebb a kérdés, A legutóbbi hónapban igen le voltak a munkával maradva, azonban bevezették az önfényképezest, ezzel betudták hozni a sok restanciát. Bevált a kuta­tóknál az a módszer, hogy napló formájában belezeti, hogy az nap mennyire haladt a témával. A munkaerő változással kapcsolatban, megtörtént, műsza­ki vonalon, hogy önként eltávozott, s elhelyezkedett olyan helyre, ahol !­­' 4

Next

/
Thumbnails
Contents