Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.97.a/4)

1950-03-17

r 7 -] A pesthidegkuti Tszcs.saját ügyeikkáel a tgggyUlésen belül nem foglakoztak • A viharsarok kérdését tárgy alté elméleti akikon, helytelenítve az ottani elvtársak magatartását. Itt a régi hibával állunk szemben, amely a taggyűlésből is pártnapot csi­­nál.Nem elvileg kell megtárgyalni a Közp.Vez. határozatát hanem az illető alapszerv kokkrét viszonyaira alkalmazva azt. A viharsai ok hibái annyiban Érdeketek a pesthidegkuty elvtáraak számára, awamennyiben náluk is talá­­hatők ilyen jelenségek. A hibákból okulni kell és nem szörnyülkcdni azon, mert igy semmi húszon sem származik az alapszerv számára. Kísérleti Int. /felső/ A tagság kifogásolta, hagy a párt vezetőcég szakmai kérdésekben nem tud támogatást adni. Elmerül az apróbb kérdésekben. Az egyik tudós javasolta^ hogy indítsák be a Vorosi n mozgalmat, az elvtársak a javaslatot nagy örömmel fogadták el. Llpótmezei Kórház A titkár elvtárs teljesem szokatlan és helytelen módon munkájáról naponkénti beszámolót adott, minteggy igazolva azt, hogy mivel ^ töltötte idejét. A beszámoló lényegét és értelmet teljesen félreértette. Orvos elvtársak róazéről színvonalas és épitő bírálatok hangzottak el. II/7 körzetben tagéjölt felvételnél előfordult, hogy a javaslatnál egyes •Ívtársak nem szóltak hozzg^a felvételhez, de a szavazásnál ellene szaL~" 2raztak©XfiJlcSr elvlt. az helyett hogy politikusán elvi sikon megmagyaráz­ta volna ennek a helytelenségét és pártszerütlenségét, név szerint felszó­lít#: ta ezeket az elvtársakat, hogy miért nem szóltak hozzá, ha nem helyes­lik a fevétélt. A Közp.Vez. határozatának és a Párt vez. újraválasztására vonatkozó kör­levél ismertetésének nem volt meg a kellő hatása. A tagság egyszeri fel­olvasóra nem tudta a kérdéeket helyesen kiértékelni, ez maga után vonta azt a körülményt, hogy a hozzászólások alig foglalkoztak ezzel a kérdéssel. ^ A felolvasás időtartama és a jellegének az egyhangúsága fárasztóan hatott a tagságra. Néhány jólsikerült taggyűléstől eltekintve általában a biráia t és önbi­­rálat jegyében folytatandó pártéletnek ezeken a 1a ggyüléseken még csak a •sirái voltak tapasztalhatók. Komoly mulasztás terheli a kei’. Párt szer vez etet az alapszervi, dekorációk ellenőrzése t rén. Nagyon sok alapszervben előfordult, hogy igen kevéssé, vagy egyáltalán nem dekorálták a helységet, ahol a taggyűlést t rtották Több alapszervben bírálattal éltek a kér. Pártszervezet felé, hogy fonto­sabb polit. eseméynek után órákon belül kér hangulatjelentést, ami kap­kodást és helytelen kiéBtékelést Eredményez. Ez természetesen helytelen állásfoglalás, ami abból ered, hogy az alapszer­­vi vezetőségeink információja rossz ul, vagy egyáltalán nincs megszervez­ve. A titkár elvtársak politikailag már olyan fejlettek kell hogy legyenek# hogy a kér. felszólítását be sem várva a jól kiépített információjuk segii dégével saját maguk értesüljenek elsősorban fontos politikai eseményeknél a tömegek hangulatáról. Tíi kommunisták nem kulloghatunk az események után. |---------­­— _i _ .

Next

/
Thumbnails
Contents