Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1950 (HU BFL XXXV.97.a/4)

1950-08-11

r . n t Imre elvtárs felkéri az elvtársakat, hogy fizd ljanak hozzá a beszámolóhoz. mammmmm Iszkra elvtárs elmondja, hogy a Szabharooa Szöv. az Erdőközpontnál eleinte megkeh»tőaen jól ment. Az átszervezés következtében azonban olyan stádiumba jutottak, hogy részben át lettek helyezve, más munkára lettek beosztva, rész­ben vidékre lettek helyezve, így a Szabharooa Szöv, teljesen feloszlott, A titkár la vidéken van. Javaslatot tett, hogy egy titkárt fognak kérni, hogy felvegyék a kapcsolatot a Szabharoos, Szöf-gel, Vidéki káderek terültek fel, akik már különben is kifogásolták, hogy itt nincs olyan kiképzés, mint vidélmn. Bognár elvtárs : a Vízmüveknél 13 tagja van a Szabharoos Szövetségnek, Hiba volt hogy nem fektettek rá nagy súlyt és ez a pár tag és párttag, funkoionárlus, As értekezletekre nem járnak el az elvtársak időhiányra hivatkozna, A tagok csak fizető tagúk# Az MSZT is lemorzsolódott. Azon lesznek, hogy a kartáraak és elttáraak valamelyik tömegsaervezetben bentlegyenek. A fiatalok nem akarnak tö­megszervezetbe menni, azt mondják DISZ vonalon dolgoznak, Megígéri, hogy a leg­jobb tudása szerint fogja támogatni az összekötőt s azon lesznek, hqgy a hibákat kijavítsák, 0 Ménesi elvtárs elfogadja Nagy elvtárs kritikáját,. amennyiben üzemükben a Siw Vaisigharooa Szöv, egyáltalán nem mükötött, Kb, 4 hónapja j> lentette, hogy a titkárt váltsák le, mert nem megfelelő s oaak egy hó nappal ezelőtt történt osg. Másik hiba, hogy a közp# Budai bizottság azt mondta, hogy 90 órás kiképzésre, hogy motoros szakaszt fog létesíteni, A DISZ és Szabharoos Szöv, között ellen­tétek vannak. Mindegyik ragaszkodik az ifjúsághoz, nem tudták megtalálni a helyes utat, A helységgel valóban bajok voltak, azonban a Szabharoos vezetőség hibája volt, hogy nem jelentették be, mikor tartanak értekezletet# A Kapás utl knl­­turházban Is van hely# amit nem hassálnak. Két hónappal ezelőtti taggyűlésükön mindenki megkapta a helyét# Kéri a középbudai Bizottságot, hogy tartsa as alap­­szervi vezetőséggel a szoros kapó a ólat ot, hogy a hibákat kiküszöbölhessék, A Pártbizottság ellenőrizze a mannát és ne elégedjen meg papírforma jelentésael# Miklós elvtárs elmondja, hogy ők állásuknál fogva fegyverrel bánnak. Kéri, adják meg a lehetőséget a fiatal bajtérsaknak is, hogy foglalkozzanak a fegyverekkel. Előadót igényeltek, de nem kaftglc meg. Csak összekötő van a területtel náluk. ^ Lőrlno elvtárs: Nagy elvtárs mondja, hogy az elvtársak nagy része vidéken van. Igyelcezkensk segíteni, hogy a szabharoos munka ne álljon meg. A jövőben is fém fog állni# Klsa elvtáranő: a Lukács fürdővel kapós óla tban mgg érdemelt ék a kritikát. Úgy é­­reaTék, h<gy nem tudják megvalósítani a kiképzést, A Szabharoos Ssöv, mgg volt alakítva# de tagjai nem jelentek meg, A kiképzéssel is baj lett volna, csak két turnusban tudták volna lebonyolítani. A Lukács fürdő vem tősége határozatot hozott, hegy a szabharoos. Szövetséggel foglalkozni fog és a szervezésben maga a vezetőség is réastvess# Nagy elvtárs a Lipótmezőről szól hozzá, AlapsaervUkben nagy lelkesedéssel indult a szabadságharcos kiképzés# Levizsgáztak a bajtársak és serleget is kaptak# A- zóta kissé lanyhult a munka, oka, hogy nagyrésst szabadságon voltak as elvtáraak, ígéri, hogy szept# 1-ére beállítanak egy szakaszt 33 főből, valamint később még egy szakasst# Tlloslk elvtárs elmondja, hogy a Statisztikai Hivatalban valóban jól megy a Szabharoos munka# TéglgklBérték megalakulásétól a kiképzést. Súlypont kérdésnek vették. A negyedik ssakaszt állították be. M otoros szokass is működik. Bírála­tot gyakorol az elvtáraak és a pártszervezetek felé, hogy a pártszervezetek hiá­nyossága, hogy ha a szabharoos munka nem megy j ól. Ahol súlypontként kezelik, ott megy a munka, A kiképzéssel kapoaolatban megjegyzi, hogy a résztvevők Jolgári személyek, s túl ^agresszívnek tartotta az ellenőrt. Nagy elvtárs tett egy ki­jelentést, hogy a Szabharoos Szöv- taggyűlését nem tudták megtartani, mert tag­gyűlés volt# ez nem áll, hiszen taggyűlés oaak egyezer van egy hónapban? Nem I — 4 I ~ —míjlll I

Next

/
Thumbnails
Contents