Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.97.a/3)

1955-09-01

| ^a***m ***** l ott helyesen tudják meghatározni a politikai munka tartalmát és kőnk­­ff I rét agitációs érveket kapnak a bizalmiak, A Kl.Gottwald gyár PVB~a külön napirendi pontként tárgyalta a pártcsoportok munkájáról szóló I beszámolót. Az elfogadott határozatok alapján egy sor intézkedést I tettek a pártcsoportok munkájának megjavít aga érdekében, A határozatok végrehajtása nagy segítséget jelent többek között abban is, hogy az aktivahalózat megerősödik olyan becsületes párttagokkal, akik harcosan I kiállnak Pártunk politikája mellett és csökken azoknak a pártbizalmiak­nak a száma, akik nagyon sokszor egy hangot fújtak azokkal, akik ir­reális követelések zömével igyekeztek elégedetlenséget kelteni a dol­gozók között. Még mindig az a tapasztalat, hogy a PVB, a felsőbb szervek határozatai | alapján bár helyesen jelöli meg a legfontosabb feladatok végrehajtá­sának helyi módszereit, azonban - egyes esetekben már az alapszervi I vezetőségeknél, de zömében - a pártcsoportoknál megakad azoknak to­| vábbvitel# és csak hiányosan jutnak tovább a dolgozókig. Helyes volt, hogy a PVB; külön bizalmi-ankétot tartott, ahol a jó tapasztalatok ismertetése mellett megjelölték Pártunk határozatai alapján a gyár előtt álló legfontosabb feladatokat. A jövőben is helyes volna 'ese­­^.1 ténként egy-egy anlcétot tartani, mert ez hozzásegíti bizalmiainkat ahhoz, hogy még nagyobb jelentőséget tulajdonítsanak az egyes párt­vagy kormányhatározatoknak - é3 sokkal nagyobb segítséget kapnak a végrehajtáshoz. Egyik fontos eszköz a bizalmiak irányításában a pártcsoportbizalmi­­értekezlet. Alapszervezeteink egy részében általában kéthetenként rendszeresen megtartjál:. A beszámolókban olyan kérdések szerepelnek, amelyek egyrészt az aktuális üzemi problémákat foglalják magukban - termelés, munkaverseny, taggyűlés előkészítése stb. - másrészt a fel­sőbb szervek határozatai alapján a ker. PB-tól kapott feladatokat; Viszonylag rendszeresen tartanak bizalmi-értekezletet a KI,Gottwaldban, Villamos javítónál, Verteaznól stb. Ma még számos alapszervezetünkben tapasztalhatjuk azt is, hogy rend­szertelenül - leginkább csak a taggyűlés előtt - tartanak pártcsoport­­^ bizalmi-értekezletet. Ez nem segiti elő a pártbizalmiak irányítását, gyengíti a politikai munkát és hátráltatja a párthatározatok tudatosí­tását, Taggyűlés előtt, egy hónapban csak egyszer tartanak bizalmi­­értekezletet a Szépilonán, Vizfütésnél, Sütőiparnál stb. Nem egyszer előfordul áz is, hogy ebédidő alatt a titkár, vagy a szervezési fele­lős néhány perc alatt felsorolja, hogy mit fog tartalmazni a beszámoló ós hogy mindenki ott legyen, - majd ezzel a bizalmi-értekezletet be­zárja. Van egy-két olyan alap szerve ze tűni: is. ahol hónapok óta nem tudtuk elérni, hogy bizalmi-értekezletet tartsanak - pl. Vízmüvek, Köztisztasági váll; A pártbizalmiak irányításánál nagyon fontos feltétel munkájuk rendsze­res ellenőrzése; A helyszíni beszélgetések mellett ma már mind inkább | jellemzővé válik a vezetőségi üléseken való beszámoltatás. A legutóbbi | hűtekben a Vizfütésnél tárgyalták a kazincbarcikai pártosoport bizal­|/ mijának ós párttagjainak helytállását a termelő és a politikai folvi­fü lágositó munkában. Ugyancsak a legutóbbi időben foglalkoztak vezető­ségi ülésen a Verteaznól. a Villamosjavitó váll,-nal a pártosoportok | munkájával; A beszámoltatások egyik hibájaként kell megemlíteni, hogy a vezetőség részére csak napirend kibővítéséül szolgál ós az előkészítés hiányosságának következtében nem mindig kapjál: meg c. bizalmiak . meg­felelő segítséget. A bizalmiaknak vezetőségi ülésen való beszámoltatása sokkal eredményesebb lenne, ha a vezetőségek tervszerűen, alaposabb » / ; I A 9

Next

/
Thumbnails
Contents