Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.97.a/3)
1955-08-17
I - ra .. *“1 • - 4 -I •* Ugyancsak ncn folyik ke llő felvilágositó nunka annak érdekében, hogy a dolgozók figyelmét felhívnák a komolyabb témájú szovjet, illetve I ", magyar filmekre , színmüvekre , zenedarabokra, I A tömegszorvezetek politikai munkáját illc tőén* A gyáregységen belül I a DISZ ós a szakaszervezet Létezik, A többi törne gszervez et csupán papíron van meg, A DISZ részéről kap még a két pártvezetősóg legtöbb segítséget a politikai munká-ban, így pl, az I, alapszervezotbon a I Merészjev-brigád Lendülete, lelkesedése kihat a többi műhely hangulatára is. Ezért ICónyi elvtársat illeti dicséret, A IX, aLapszervozrc. tben kevesebb a fiataL, de az egyes fe Ladatok elvégzésében itt is hono- I lyan segítik a pártvezetőséget* Hiba az, hogy az utbbi időben felvett, f most felszabadult fiatal segédekkel nem foglalkoznak kielégítően* A DISZ szervezet bár legtöbbet segit a tömegszorvezetek közül, mégis fszűk körben mozog. Politikai munkája az export-brigádok feladataira való mozgósításra szüküL* A^szakszorvezet részéről jóformán semmi segítséget nem kap a pártvezetősóg a politikai munkában. A szakszervezet tevékenysége a jutalmak e lösztásábon való közreműködésben, segélyek, előlegek adásában, üdüLőjegyek elosztásában, sztahanovista fe Iterje sztések aláírásában és a jogos, vagy néha jogtalan bérkövetelések kiharcolásában merül ki. Sem a versenyszerve zésben, sem a politikai munkában, az utóbbi időben nem nyújt segítséget a mühe ly bizottság, mellnek elnöke l hónapja mór lemondott, s azóta sem gondoskodtak pótlásról. | A tömegszervezetek háttérbeszoruLása, illetve gyenge tevékenysége különösen a szakszerve zet részéről jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a gyáregység intézkedési tervét a dolgozók nem ismerik, annak végrehajtására a pártszervezet non mozgásit. A Párt-Végrehajtóbizottság sokat foglalkozott a Nagygépgyár politikai, de főként termelési problémáival. A gyáregység pártszervezetei kapták az utóbbi időben a legtöbb segítséget. A PVB irányítása mellett mindkét pártvezetőség uj tagokkal, főként műszaki elvtár sokkal meg Lett erősítve. A kiadott feladatokat ezekben az alapszervez etekben rendsze- I re sen© 1 lenőrizzük. Hiba azonban az, hogy mind az irányítás, mind az ellenőrzés főként a szervezeti és a termelési kérdésekre összpontosuL, A PVB ellenőrzése a napi feladatok cLLcnőrzésébcn merül lei. A figyc 1- I mot azonban ncn hívtuk még fel a politikai munka nagymérvű le mar adás á-I ra.j a törne gszerveze tek igen gyenge te vékony sógoré, a párttagság p asz -szivitására és az egyes pártvezetőségi tagok gyenge munkájára. Amjövőt illetően a PVB rószoről nagyobb segítséget kell nyújtani az agit.prop, reszort részéről is. A kerületi PVB egyes vezetői ós munkatársai részéről véleményünk szerint szintén jelentős segítséget kapott a két pártszervezet. Azonban f c téren is megjegyezzük, hogy cz inkább a munka verse ny egyes kérdéseinél és a termelés egye© problémái megoldásánál mutatkozott meg. Összegezve: McgdLLqpitható az, hogy a Nagy gépgy ár© , ártszervozet ci jegyes időszakaszokban elért részeredmények kivételével c Lhany c.goLják a f politikai munkát, rcszortfc 1 adatnak tekintik, amihez hozzájárul ah is, liogy gyenge a népnevelő gárda összetétele, az egyes reszortokat bctöl| tő eLvtórsak politikai színvonala s nem utolsósorban kevés az üzemi PVB politikai segítsége. t | ***** ~ ------