Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.97.a/3)
1955-01-06
r "i ; ni. A februári határozat alapján alap szerve Ilikben irányt vettek a nápnev<jlőnunka"megerősitésore. Ennek árdekábcn a májustél- júniusig terjedő Időben taggyűléseken felülvizsgálták a népncvelők"munkájat, a jól dolgozó népnevelőket negerősit/ették tisztségükben, A népnevelők felülvizsgálatának hiányossága vált, hogy“a felülvizsgálást kissé mechanikusan végezték*, Nen egyszer olyön elvtársiakat is neghagytak~ebbeH. a tisztségben, okik-magük Is~ érzik, hogy a feladatok elVgázásáre kápeséágeik ós tudásuk nem-megfelelő. A Kl.Gottwald gyár I,alapszervóban pl. Horváth Mihályné elvtársnő~el- Mondta, hagy csoportjában fejlettebb elvtársak vanhak, nint ő,~a legtöbb esetben neki magyarázzák meg az egyes kérdések értelmét és jelentőségét. Emelte a népnevelőnunka színvonalát-az a tény, hogy a februári határozat nyomán politikailag fejlettebb elvtársak, gazdasági VeZetők Is bekapcsolódtak az agitációs munkába. Az elmúlt hónapokban ezek az elvtár sál ¥ is rendszeresen kijártai: a területre s a felnerülo”problémák és kérdések helyes megválaszolásában segítséget nyújtottak. Most arra-kell venni az“irányt,“hogy ezt a helyes gyakorlatot állandévá~tegyük s bevonjuk czekot.az elvtársakat a belső agitációs munkába.is. _ _ . A“népnevelőMunká javulásához hozzájárult a népnevelő-gárda"szervez«ti megerősítése is. Ma már általános gyakorlat, hogy az'ágit.prbp. -'V titkároknak van kát- három-főből állé'aktiva gárdájuk, akik scgitséggl adnak a nópnbvelőnUnRa ellenőrzésében; közvetlen kapcsolatot tartanak egy-két népnevelővel. • Az alapszerveken belül minden-gazdasági egységnek-- minden asztálynak, csoportnak, mühelyrosznek - meg van-a maga népnevelője.'Egyes helyeken /plrKip.MIn/TOKSH-ban/ hagyoh jól bevált az a gyakorlat,"hogy e&y-egy ** eMelöt népnevelőit egy-egy fejlettebb elvtárs fogja össze, aki menetközbej helyes szempontok adásával segiti a.nápneyelők munkáját.. Hiányosság az agitációs munka szervet ás ében és vitelében, hogy-párt21 “ ^ szervezeteink mág nem taldfpp meg a helyes Módszert a tömegszcrvcZetek- • nek nz agitáeiés munkába vcj ' bekapcsolásába# A Bákebizottságok szerveznek-ugyan esetenként rör;,- íseket, a tönegszcrvézetek“tagjai időnként resztvesznek egy=eSy~-" ^ ' Agitációs munkában, de nefl sikerült még a ttJmegazerveZeteket a-népncvelő munka állandó vitelére beállítani. Feltétlen-szükséges, hogy egyes feladatok"megoldásakox az egyes tömegszervezeteknek konkrét feladatokat adjunk._ _ » Javaslatok. j_ .. _ _ 1./ A VB. rendszeresen adjon iránymutatást a kerület népnevelő munkájának“viteléhez, elsősorban az agitáció tartalmát illetően, Alakitsa ki a^kerület sajátosságainak-negfelelően a helyi politikát.“Fokozottabb mértékben előtérbe kell helyezni a párt és gazdasági vezetők náp- nevelő munkába való bekapcsolását. 2./ Biztosiáani kell az üzemi, hivatalt agitációs munka megjavítását, " Elsősorban üzeme ifikben- ke 11 a népneve lomunkét a termelés kérdóseiro irányítani. E mellett rendkívül nagy súlyt kell helyezni orra, hogy a körzeti alapszervbzetek a területükön laké kommunistákat tartsák” nyilván ás a népnevelő munkába kapcsolják be ezeket az elvtársakat. *• • O o •"o — « i 13 _ I