Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.97.a/3)
1954-12-09
r ... -] t . Meg kell ismertetni a dolgozókkal, hogy ne készüljenek az örök békére. Fel kell készülnünk minél alapsabban. A határozat úgy szól, hogy munka után végezzük ezt a munkát, de ha nap közben nem tudatosítjuk, hogy mi lesz délután, akkor elmennek rögtön munka után. Ennek az előkészítése .is fontos, hogy ne várakoztassuk a dolgozókat, nagy munkát igényel. Olyan feladatot állítana].: elébünk ezek a munkák, hogy egy embernek egész napi munkáját igényli. A Kl.Gottwald elsők közt van Budapesten, de hogy ezt meg tudjuk tartani ás emeljük, Nyomós segítségre van szükségünk. A Disz bizottságnak foglalkozni kell ezzel a kérdéssel. Mi mindent megtettünk, hogy a fiatalokat bevonjuk. A lövészettel kb. 4oo fő foglalkozik állandóan. A bizottság nagyon hiányos. 1 elvtárs szanatoriakban van. A helyettesem bent van a bíróságon. A másik eivtárs kikapcsolódott a munkából. 2-3 fő maradt a bizottságból és itt áll előttünk a nagy feladat. Az uj kádereknek nagyon sok segítségre van szükségük, hogy el tudjuk végezni a feladatot. A szövetség munkáját fel akarjuk lendíteni, de ehhez sokkal több segítségre van szükség. Egy kis anyagi támogatás kellene a váilalatveze_ tőség részéről és akkor fel tudnánk lendíteni a munkát. Bugár elvtárs: Annak ellenére, hogy a szövetség munkájának értékelését nem adja és a saját hibáiról nem ir, én mégis jónál: tartom a jelentést. A legfőbb veszélyre mutat rá. Az utóbbi két évben azt tapasztalj uk,hogy a genfi tárgyalások, a koreai háború befejezése következtében a nemzetközi feszültség enyhült. Olyan légkör alakult ki, ami nagyon megenyhült. Ezt végig követte belplltikaila^ a honvédség csökkentése, a racionalizálás, e :,ek következménye, hogy part szerveinkre, hogy párt szerveinkre ráült ez a békés hangulat és odáig megy ez, hogy nem tartják szükségesnek a SZHSZ-et és a kiképzést. A másik oldalon ezen belül az SZHSZ munkánál látni kell, hogy milyen mértékben dolgoznak ott kommunista aktívák, a pár* politikáját mennyire viszik keresztül. Azt kell látni, hogy ahol a pártszervezeteink nem működnek jól, politikánkat nem juttatják érvényre, ott egy tömegszervezet sem lesz képes jól dolgozni, ti.em függetlenek a mi tömegszervezeteink, a pártot képviselik. A párt hibái és eredményei ^ vissz tükröződnek a tömegszervezetek munkájában. Elvonta a figyelmünket a sok probléma,az aránytalanság kérdése a többi munkáról. A párté segítsége nélkül nem tud előbbre menni. A párt ereje kell, hogy segitse ezeket a szervezeteket. A pártvezetősóg tűzze napirendre, hogy milyen állást foglaljanak. Pártunk nem mondta ki soha, hogy likvidálni keil az SZHSZ-t. Soha nem vettünk arra irányt, hagy csökkentsük ezt a munkát. Mégis arra az útra terelődik. Ez elvi kérdés, a pacifizmus hibija merül fel. Ezt fel kell vetnünk. El tudom képzelni, hogy milyen Jatalmas erőfeszítéseket tesz a szövetség, hogy fenntartsa amit eaaig elért. Élesen kell ezt felvetni, elvi sikon, hogy milyen szükség van erre a szövetségre. Segíteni kell, az összes pártszervezeteknél napirendre keil bűzni. A közömbösséggel, ami eluralkodott pártszerveinkben, nem tud megbirkózni az SZHSZ. Jónál: tartom a jelentést, mert a főveszélyre mutat rá és ezzel nekiinÉ fontos szolgálatot tesz. A tartalékos tisztek közömbössége is veszélyt jelent. Azt javaslóra, nogy feltétlenül a pártvezetőség a javaslatokat fogadja el és a titkári értekezleten adjon útmutatást ebben a kérdésben. Gyenge elvtárs: Egyetértek azzal, nogy elsősorban a pártszervezetek ii gyei inét rá kell irányítani erre a munkára. Ez segítséget jelent és az olyan nézeteket ki kell küszöbölni, mint ami pl. az ORFI-nál van. De nemcsaka pártszervezetek segítségére van szükség. Az SZHSZ bizottságnak kell olyan útmutatást adni az alap: zervezeteknek, nogy szívesen és örömmel végezzék ezt a munkát. I 4 i