Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1954 (HU BFL XXXV.97.a/3)

1954-02-04

r ... n A KV határozatát a tagság megelégedéssel iogauta. Soican lelve tették az éberség kérdését, azt mondták, nogy ezt már régen kellett volna. Ott, ahol nem volt jól előkészítve az indok, mint a 8?es korzetben, niem^ fo­gantak el egy kizárást. A taggyűlés előtt egy óiéval még nem vtí^Uak kész az indokok. A kizártak 63%-a nesa jelent meg, pedig a pártvezetéség előzőleg, beszélt.. velük. Van probléma egyes kizárások körül. Nem tudnak a titkár olvtársak állást foglalni. A 4-es körzetben Háy Gyula Kossuth aljas felesége gyártulajdonos lánya. Ősztályiaegen, itt azért meg kellene nézni, noöy nasznáiunk-e a pár t­­nak, na Kizárjuk. Háuz no 1 tán as egyes körzetben, rabbi. Hivatkozik arra, nogy a párt He­lyezte oaa. Vagy egy aki naabiró volt a felszabadulás előtt és a xelsza­­baaulás után vezérőrnagy. Ilyen kérdésekben nem tuonak állást rogialni. Vannak olyan egyszerű tagok, hkík vallásosak és titokban templomba járnak ne részt vesznek ak ti v an a pár1 emunkéban is. Pestnidegkuton van sok vallá­sos asszony. A 12—es körzetben van egy gyógyszerész, akinek nagy gyógyszertára volt, amit államosítottak. Ezt kizárásra javasolták és nem akarja a tagság ki­­^ zárni, azt mondják, hogy haladó értelmiség. A Pártbizottságnak segítséget kellene nyújtani ebben a munkában. Ez a munka kiesett a kezünkbeI, .nem megy olyan alaposán# mint anogy nekikezu­­tünlc. A PB tagok nem segítenek egpen a munkában. Látni keli, hogy ez nagy munka és segíteni kell a körzeteknek. Pesthidegkuton a négy körzetet össze kellene vonni. A lo-es 11-es l£-es és 13-as körzetet összevonni és a 13-as pártnelyisóge maradna meg. Ott van a Dimitrov úti kul turnéz és ott lehetne tartani a taggyűléseket. A négy körzetnek összevonva sem lenne töob tagja 130-nél. A 3-as körzetet meg kellene hagyni, mert ez egy hatalmas területet ölel fel. Jelenleg 137 tagja van, ebből kizárnak előre látna tó la g 12-őt ás át is jelentenek. A kizárás még neim történt meg es most azt monuj uk, nogy a móuOfcitas következueoen náluk nem Kell Kizárni. Peuig van Out in elég osztályidegen és ezt nem akarja Kisfalvinó látni. Javaslom a 9-es és 3-ös Körzetet összevonni, az 3-ös párthelyiségével. 78 fő marad a kettőnek a taglétszáma. A helyiség megfelelne e nek a tagié tszámnak. ta Az 1-6s és 2-es körzetet összevonnánk a £-es jelenlegi uoJqriőógóüeu, anol maradna 239 iŐ. Ennez még nozzájön a 4-esoől is egy pár tag, igy 03o lő lenne a létszám. Ez a körzet megbízná ezt, mert megfelelő helyi­ség áll rendelkezésükre. A 6-ost és 7-est összevonni javaslom, ko2 lő lenne a taglétszám. Helyi­ségnek javaslom a y-es körzet helyiségét a Zsigmonu téren. A szeminári­umoknak itt ugyan nincs meglel elő no lyi ség, ae a szomszédos Lajos Uucai iskoláoan tartják most is. marad a 8-as és re-es körzet. Ezt a kettőt össze kellene vonni. A 4-.es körzetből akik Közei esnek a i-es körzetihez átaunánk a k-esnak.A töuui tag a o-aa körzethez tartozna. A titkár elvtaraak szerint is a ö-us J körzet Helyiségét meg kellene tartani. A ö-as körzet területén nem le­nét találni megfelelő helyiséget, ahol a pártáiét tudna menni. Biztosí­tani kell, nogy a körzeti élet ne lanyhuljon le, hanem éljen, nincs a 8—as területen mugieiolő nciyioeg, auóvá ienotne tenni. Az sem nelyes, na a 5— os Helyiségét tar gjuk meg, üsX t íioiu. roguak, mer t nem iog.i3.k a 1 o—as KörZowuol iáé lejárni. Kérem a PB-t, nogy vitassa meg ezt a kér­dést. Én a körzeti titkárok oe vonásával csináltam meg. Itt sdo tag maraa­­| na a ö-as és 4-es körzetben. 7 köxzet szűnne meg és o maraona. í Kérdések. Ezaoó eivtárs: A körzetek ilyen irányú á tsz er v e ze sé vél, ilyen nagy tag­létszám .mellett megieleiő lesz-e maja a munka. I ___________'_______ .

Next

/
Thumbnails
Contents