Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.97.a/3)

1953-05-07

r . i- 6 - ; ta'-. I ^ Szakmáját 1941-bon tanulta ki. 1942-bon katonának hivták bo ds rövid kiképzés után frontra vitték ki, ahol megsebesült és fogságba került /orosz/. Sebesülése következtében elvesz^ tette boszólőképcssegét és franciának hitték, májd át is szál­lították Fronciaorazagbcu.Sokáig volt kórházban, majd mikor meggyógju lt megszökött egy nemet katonával. Hamburgig jutottak el, amikor egy néger teherkocsi elvitte éket Liszig, közben , amerikai fogságba estek, ahol mozdonygyárban dolgozott, itt is franciának hitték, mert francia papirjei voltok. Újvidéki raa6 gyarokkal mogszökött, útközben rosszul lett, egy angol őrnagy kórházba vitto. Apja ment drto ós ó hozta haza. 195o-bcn vottok fel tagjelöltnek. Pártmunkát mint népnovolő végzett'ós jelenleg is végez. Alapfokú, közópfokú"pol.iskolát végzett, jelenleg a pol. iskola II. óvos hallgatója. Annak ellenére, hogy becsületes ós jészámdékúnak látszik, túlse k helyen fordult meg amorikaíak ós angolok között, ós nőm _ tudni ni van mögötte. Ezért non Javaslom tagfelvételre, /Rózsa írón/ Konkoly Károly tagfelvételi kórclmo. Statisztikai Hivatal. 1929-ben született Bácsalmáson. Iskolai végzettsége gimnázi­umi érettségi. Foglalkozása statisztikus. Munkáscsaládból származik, apjá MÁV pályanunkás. Anyja htb., pártonkivüli ók. 1 testvére vai , aki szintén pártenkivüli, ' 195l-bca nősült, felesé go szintén a Stat.hivatal dolgozója, nen párttag. Iskoláit 195o-bcn vógoztc cl, utána a Tiszamonti Viznűépitő vállalathoz került, ahol 195o-bcn tagjelöltnek vették föl, jó nunkáj-a oredmónyekópen, 1951-ben a Romániában megtar­tott Téli Főiskolai Világbajnokságon rósztvott. Táréadalni munkát nint osztálybizottsági titkár és dekorációs vógoz. Szakmai tanulást fontos feladatnak tartotta, megmutatkozott ez abban, hogy"tanulmányainak legnagyobb részét esti iskolá­kon végezte cl. Fő érdeklődési kőre a sport. Politikai tóron ipoglcpo tájékozatlanságot árúi ol. Pl. non ismeri a válasz­tási felhívást, nem'tudta azt,' hogy megindult a hadifogoly kicserélés Korcáb<on, nen tudta, ki a miniszterelnökünk, hosz­­szas gondolkodásra Rákosi elvtársra azt mondta, hogy miniszter­elnök helyettes. Javaslom, hogy miután tagjelölt, jagjelöltségi idejét még agy évre hosszabbítsuk mog, hogy ezt az időt használja fel poli­tikai képzésére. /Rózsa Irén/ LJubik János tagfelvételi kórclmo. Statisztikai Hivatal. 19ol-bon Szülotott Budapesten. Iskolái végzettsége keroskadolni - órottségi. Munkáscsaládból származik, apja dohánygyári munkás volt, 8o évos korára váló tekintettel párttagsága alól folnon­­tettok. 2 testvére van/ egyik az Elektromos Müveknél dolgozik, pártonkivüli. Húga htb. pártonkivüli, Folowégo szintén non tagja"a pártnak, beteges és Így társadalmi munkát sem tud vé­gezni. 1921-től 1946-ig a Fővárosi Elektromos Műveknél volt alkalmaz­va mint tisztviselő, 1946-;tél 1949-ig nint gépnunkás dolgozott és 1949-bon került a Statisztikai Hivatalba, ahol a népszám­lálási osztályon dolgozik, I__________________________ .

Next

/
Thumbnails
Contents