Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.97.a/3)
1952-06-26
IP, , —J SK' Kórházaink kivétel nélkül terv alapján dolgoznak, a tervnek gerince a " Gyógyíts jobban mozgalom" -ólkitüzéseinek megvalósítása* Ide tartozik elsősorban a gyors, pontos gyógyítás, a takarékosság - az ágykihasználás, ami azt jelenti, hogy egy év folyamán emelni tudják a felvett betegek szá-Í mát. Mindezeknek a célkitűzéseknek megvalósitása csak abban az esetben válhat valuságga, ha a pártszervezet kellőképen napirenden tartja est a"kérdést© Egyrészt úgy, hogy az intézet igazgatójával, másrészt az U»B-vel szoros ós Jó a kapcsolata,, Tehát az üzeni háromszög rendszeresen megbeszéli afdadátokat©Ebben a tekintetben igen jó munka folyik Pl, a Lipótmezeilntózetben és az elmúlt fólóv folyamán a Reuma kórházban, ahol rendszeresen megbeszélik a feladatokat# rt Nem mondhat julc ezt a x&h Pchidogkuti kórházról, ahol a háromszögön belül komoly nézeteltérések vannak és pedig az üobo titkár óc a párttitkár között©Itt ez annál is komolyabb hiba, mivel a kórház vezetője pártonkivüli ós a 2 párttag párttag közötti nézeteltérést feltétlen az ellenség jél ki tudja használni, amit egyébként tapasz tai. tünk is © Úgy a Lipótmozőn, mint a reuma kórházban is a pártszervezet állandóan napirenden tartja"a " gyógyíts jobban mozgalom" kérdését. A mit bizonyít az is, hogy ezekben az intézetekben a dolgozók 9o %-a állandóan versenyben von# A felajánlások igen sokrétűek, az orvosok amellett, hogy gyógyszerj takarékosságra tesznek felajánlást, a közcpkádorck oktatál sába kapcsolódnak be# Pl© a Reuma kórházban Schulhof ta-I nár olvtárs a fiatal orvosok rászóró reuma továbbképző I tanfolyamot indított cl, ami jelenleg is eredményesen foro lyiko I Vagy pl# a Lipótmozőn bevezették a körfipkádcrck részére /ápolók/ a j kis vizsgákat© K4 abból áll, hogy az összes orvosok az ápoló személyzetet kiképzik vefvizegálatra, pulzusmérőé- I re, a betegségek felismerésére# Ebből azután ogy vizsgát tosznek, amiről ogy tanúsítványt kapnak© í De nemcsak az orvosok, hanoin a műszaki személyzet is i~ j gon komoly felajánlásokat túszc I Reumában pl# a kémény meleg fittjének elvezetésével a vízmelegítésre fordított energiának l/2-ad részét megtakarítják© I Lipótmozőn a viz és fütészrcrclők a régi oső vezetékeket, szelepeket társadalmi munkában javítják meg© I A pártszervezet iránvitó munkája őzen a területen különösen Lipótmozőn I eredmény r. • Vezetőségi értekezleten rendszeresen foglal-I koznak ezzel - kérdéssel, ahol rósztvesz az Ü„b.titkára io ds ott kapja meg a. szükséges szempontokat# Taggyűlésen I is rendszi.rcson kiértékelik a kórház dolgozódnak munkáját ! ozon a téve.ic Lipótmozőn pl# maga a vezetőség tagjai rnu| tatnál? példát c. dolgozók fold, amikor az említett kis-' vizsgákat le imszik* így Nagy elvt© ón Makkal elvtársnő is az cIsők között volt, akik a tanúsítványt megkapták© , Reuma"kórhúfabnn i: különösen az cinült felóv óta a párt-