Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.97.a/3)

1952-05-29

r ■ ~imeló szövetkezeten belül a pártszervezetnek szervezeti életet kell élnie* Hiba volt azis, hogy csoportértekezletet tartottak és nem vonták felelős­ség re azokat akik nem jelentek meg* Ebből fakad az, hogy a párttagok között a felelősség kérdése nem megfelelő* Hiányzik a kezdeményezés is a párttag­ságból, hiányzik egy verseny kezdeményezése. Meg van a verseny de nem elég szélesen, hanem elszigetelt jelenség* Pl* a taggyűlésen egy elvtársnő azt a kijelentést tette, hogyha nem kapnak pénzt pünkösd előtt akkor nem fog­nak dolgozni, nem mondta senki mit tettek ellene* A term* szöv* feladata nemcsak a munka gépies elvégzése, hanem az agrőnomusok segítségével a szov­jet mezőgazdasági módszerek bevezetése* Most már az a helyzet, hogy a gépi munkák elvégzésére megkötik a szerződést* De a szovjet mezőgazdasági mód­szer alkalmazása nem történt még meg*' Az agrónomus csak most kezd kijárni* A Tanács elég gyakran jár ki és sok esetben jő gyakorlati tanácsot is ad, de sok esetben előfordul, hogy meghallgatja a problémákat és segitséget nem adnak* Másfél hőnapja van meg a végzés a Lengyel villáról és még mindig nem tettek semmit* A munkaverseny kiszélesítésére semmiféle kezdeményezés nincs még erre példa, hogy most kitűztek a mezőgazdanági és kertészeti mun­ka közötti verseny nyertesének 200 ft* jutalmat és azt mondja a tszcs veze­tőség, hogy nem tudják miből fogják kifizetni* Dékány elvtársnő: A jelentés egy kicsit elkésett, mert a cime is mutassa, Hogy utána kullogunk az eseményeknek, ezt márciusban kellett volna megten­­ro ni* Mégis jől kijöttek a feladatok, amik a tszcs* előtt állnak* A jelentás megírása nem a legmegfelelőbb* Nem vonja le a következtetéseket és sok e­­setben ellentmond* A határozatok sem fedik teljesen a tszcs* problémáit* A P.B* segítette, mert 3 hőnappal ezelőtt tárgyalta a tszcs munkáját, mi a II. kér. Pártszervezet nem segítettük elágá. Van fejlődés határozottan és szervezetebben dolgoznak, meglátszik, hogy Bognár elvtárs a titkár és a Graicsné elvtársnő az elnök. Az Alkotmány tszcs nagyon jől indult és helye­sen szervezték meg a kapálást a Népköztársaságban is igy kellene. Van egy határozat, mely kimondja hogy azokon a területeken ahol az átlagnál több terem, több mu^ttaegységet lehet adni és le is lehet vonni, ha nem jől mű­velték meg, le lehet vonni 10 %-ot. A tszcs-nek döntő a növényápolás! mun­kák elvégzése és mozgósítson arra. Fontos még a gépek rendbehozása aratás előtt és a személyzet leszerződtetése.' Előre biztosítani kell akár idejön a gépállomás akár nem, hogy szérű alá kerüljenek a gépek. A kulák tanyára be kell állítani a gépeket. Az igénylés ráér. A mi hibánkat is fel kell vetni. Hogy segítettük őket hogy megfelelően vigyék az agitációt. Bognár ^ elvtárs oktatásával is többet kell foglalkozni.1 Rá kell mutatni, hogy aki nem hajlandó dolgozni hogyan károsítja a közösséget. Ezeket nem fogjuk meg tüml a tszcs-ben. Fentiekkel kapcsolatban a P.B. az alábbi határozatokat fogadja el. HATÁROZATOK. 1./ Minisztertanácsnak a fagykárokkal kapcsolatos rendeletének ellenőrzéséről a tszcs.-okban a Tanács számoljon be a P.B. előtt. Határidő: VI. 5. Felelős: Bihari elvtárs 2./ Aratási és cséplési munkaerő szükségletet a Tanács a gép­állomással karölttve oldja meg, ennek megtörténtéről érte­sítse a Pártbizottságot. Határidő: VI. 12. Felelős: Bifrarl elvtárs 3*/ A munkafegyelem megszilárdításáról az ágit. prop. osztály dolgozzon ki egy tervet konkrét segítségről. Határidő: VI. 5. Felelős: Balog elvtársnő 4./ A munkaverseny kiértékelésére Vadász elvtárs adjon segít­séget. Határidő: VI. 5. Felelős: Vadász elvtárs I ró I

Next

/
Thumbnails
Contents