Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1952 (HU BFL XXXV.97.a/3)
1952-04-10
i DISZ munkában, kitűnt L é d e c z í Erzsébet a lány ipariskola DISZ titkára, aki elérte azt, hogy a mesterlevéllel rendelkező 254 tanuló közül 64 továbbtanul főiskolán. Ezen belül 9 tanulót pedagógiai főiskolára irányított, 2- t Gyógypedagógiai főiskolára. Jó munkát végzett még a Rákóczi gimnázium disz szervezete, ahol az aktívákon és osztálybizottságon keresztül hathatós segítséget nyújtottak a továbbtanulással kapcsolatos meggyőzés terén és átirányítás terén# így az orvosiról ós a műegyetemről: jogi karra, orosz intézetre, bölcsészetre, TTK-ra, Ugyanakkor viszont hiba volt a Rákóczi gimnázium disz munkájában az, hogy maguk a disz funkcionáriusok / IV,/b,osztályban/ agitálnak ugyan a pedagógus, vagy orosz intézetben való jelentkezés mellett - maguk csak orvosi, illetve műegyetemi továbbtanulásban hajlandók résztvenni, vagy rá ahogy kijelentették nen tanulnak tovább, A DISZ munkájával megállapíthatjuk azt, hogy az iskolai DISZ szer. vezetek aktivak, de a kerületi DISZ bizottságtól nem kapnak megfelelő irányítást. Ennek egyik oka, hogy a DISZ tanulmányi felelős nem tudta kiépíteni az aktíva hálózatot. Itt neg kell állapítani, hogy a kér. Pártbizottság sem foglalkozott megfelelően a DISZ Bizottság munkájával. Meg kell említeni, hogy körzeti alapszervezeteink komoly támogatást nyújtottak az iskoláknak,a Szülői Munkaközösségeknek a továbbtanulásért folytatott agitációban. Pl: a 11/ 6-os körzet rendszeresen tártotta a kapcsolatot a Medve utcai iskolával, lelátogatta a szülőket, környezettanulmányozásban résztvettek, rt a II/ 7-es körzet a Lajos utcai Iskolával működött együtt. összefoglalva megállapíthatjuk azt, hogy a Pártbizottság a beiskolázási munkával kapcsolatban - bár az indulásnál adott bizonyos irányítást, megmagyarázta a beiskolázás politikai jelentőségét, az iskola pártszervezetein keresztül mozgósította a pedagógusokat, a körzet népnevelőkön keresztül folytatott agitációt 'üzomi vonalon nen mozgósított erre a feladatra, nem ellenőrizte a munka végrehajtását, azonkívül külön ebben a kérdésben nen hivott össze ankétot, ami nagy lökést adhatott volna a beiskolázás munkájához , Hiba még az is, hogy hónapok óta nincs a kerületünkben köznevelés felelős, ami rányomja a bélyegét a munkára olyan értelemben, hogy alaposan nen foglalkoztunk Az iskolai problémákkal. • / • I A I r ri