Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság II. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Választmányi ülések jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.97.a/2)

1953-06-11

XKJŰŰt- 26-- • hajtásához hozzájáruljanak. Párttagságunk döntő többsége a * becsületes ksmnunlsták^jlVlSninistáJ őszinte örömmel fegdták k-Cárt KV -nek ezt a nagy Je lent Őahégüi ha táréi zatát. Nem kevésbbé kihatással vei a pártenkirüli dolgozókra is. Pár© tonkivüli dolgozók sok esetben ugj nyilatkoztak, hegy » Párt. tndja. 1 hhgy mikor mit kell tenniz <• vár tak is már többen arra, hogy a nem odavaló elemeket a pártbél el­­távolítsák. Mindezeket összefoglalva, az elmondottakból levonva a tanulságokat és következtetéseket, feladatunk, hogy a hátralévő 300- 33o párttag jelöltet is ala­posan előkészítsük a taggyűlésekre és megjavítsuk ezlrányban az agitáoió tartalmát. « Továbbra is fel kell lépnünk a mindenfajta opportunizmus és libe­ralizmus ellen. Olyan ajánlók,párt vezetőségi tagok ellen, akik akár' jobbra, akár balra elhajolnak a K.V határozat irányvonalától. Azokon a helyeken, ahol még több tagjelölt I van hátra -Klement Gottwald,Statisz tika stb.~ mégegyszer kell ismertet ni a pártbizalmi értekezleteken a [ K.V. 1953.1.21-1 határozatát. [ A határozat további jó végrehajtásának biztosítani kell a további aktivizáló­dást, valamint a szociális összetétel megjavítását kerületi szinten.Éber«n kell vigyázni arra tóvábbra is, hogy különböző { kétesmultu elemek ne kerüljenek a Párt ( poraiba. * Biztosttanunk kell továbbra ia ezt I a kizárási arányt olyképpen,hogy a ktxÉÚár kizárás jobban alkalmazotti és egyéb származásúak rovására tör-I I •• - i .

Next

/
Thumbnails
Contents