Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1953 (HU BFL XXXV.96.a/4)

1953-08-14

Mindent megteszünk a. nak érdekében,hogy rendes mun­­kakörülmónyek között végezhessék munkájukat,ügyel­ve dolgozóink testi épségére, egészségi állapotára Hiszen Alkotmányunk is kimondja,hogy Népköztársasá­gunk szerető gondoskodással védi dolgozó népünk e­­gészs'égét. Ezen a területen kormányunk pro grammja ismét nagy lépést jelent előre. Már eddig is sok­sok millió forintot fordítottunk a kapitalista múlt tél örökölt rossz munkakörülmények kijavitására,de még ebben az évben a tervezett össz^gé^t kivül ujabb 60 millió forintot kaptunk kormányzatunktól arra a célra,hogy jobban vódhcssük legfőbb értékünket az embert. Világos, szellős és tiszta' épületekben dol­goznak munkásaink, mérnökeink de hiszen nem is kell erről beszelnünk, beszélnek helyettünk az MTI.épü­letei, az ÁÉTI, GTI, a KITI, beszél a Budai Doboz­­gyár uj üzemrésze, beszél az Országos Levéltár uj r aktárhelys é ge. És amellett,hogy kedvező munkafeltételeket terem­tünk, biztosítjuk dolgozóinknak a fizetéses szabad­ságot, az ország le ;szei b üdülőhelyein. A BVT.alkal? ^ mával a svéd békebizottsági titkár elmondotta,hogy náluk örülnének a dolgozók, ha csak egy-kot napra is eljuthatnának nyaralni a napi lo-l4 órai .unka után, de náluk nincsen fizetéses szabadság, ők ezt nem ismerik. De egyik kapitalista országban sem törődnek azzal, hogy az az anya, akit még jobban kizsákmányolnak a tőkések,mint a férfiakat, hová teszi a gyermekét, mi© napi lo-14 órát robotol embertelen körülmények között. A mi kormányzatunk, a mi alkotmányunk meg­könnyíti az anyáknak a gyermeknevelést,araikor egyre több bölcsődét és napköziotthont létesít, s még fok kozottabban érvényesül ez az elv a kormányprogramm után. A mi kerületünkben is 13o.ooo forintos költ­séggel bővítjük a Pauler utcai bölcsődét,emlynek munkálatait még ebben az évben befejezzük. További 15.000 forintot fo ditóttünk ugyanitt a berendezés — szebbé.és jobbá tételére. Az Anya és csecsemővédő­intézetet 30.000 forintos beruházással korszerűsí­tettük, de üzemeink hasonló módon a saját napközi­otthonaikat is bővítik, mint pl. az Állami Nyomda még ebben az évben 4o férőhellyel bővíti napközijét 1------------------------------------------% L -J ! ' 9.oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents