Budapest Főváros Levéltára: MDP Budapesti Bizottság I. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1955 (HU BFL XXXV.96.a/3)

1955-10-07

I" ■■ I * ~----------------------------------------------------------------­I ~“]- lo -Valóban jobbon dolgozott idén a Disz. mint tavaly, de a jelen­tés nem is azt vitatja, hanem azt, hogy többet és jobban is dolgozhatott volna. A IB. ülésre kerülő anyagot ki fogjuk ki bővíteni a DISZ. munká­járól. Azonban véleménye szerint lödmanicki elvtársnál van a párttal szemben egy bizonyos rivalizálás, s pl. ez is az, amikor tultakozii: az ellen, hogy az iskolai pártszervezeteket megdicsér­jük, Itt nem személyi dicséretet akarunk alkalmazni, hanem az egész pártszervezetet dicsérnénk meg. Ténylegesen ug-y Van, hogy a gazdasági vezetők sokat foglalkoztak a jegyzés feladataival. A jövőben ezeket az elvtársakat sokkal jobban be kell vonni a munkába, mint az eddigiek során tettük. helyes Farkas elvtárs felvetése, az, hogy kx igen nagy pozití­vum, hogy e termelés munkáját a BK. jegyzés munkája nem akadá­lyozta, nem ment a termelés rovására. Est a IB. elé kerülő/ jelentésbe be Dell venni. Valóban az eredmények láttán és a munka folyamán rájöttünk, hogy sokkal jobban kell bizni az emberekben és elsősorban a rt kommunistákban. Ez azt jelenti, hogy a partfeladatokat ne fél­jünk ismertetni az emberekkel és igy a jövőben is követni fog­nak, mint ahogy a jegyzés során is bebizonyosodott ez. Az mellett, hogy a VI. EK. jegyzés győzelmi jelentését tárgyalja a IVB. látni kell a gyenge pontjainkat is, hol kell javitani a munkán. Legfontosabb feladatunk a politikai aktivitás megtartása, bár bizonyosfoku visszaesésre lehet számitanm, de hogy ez milyen arányú lesz, ez teljesen tőlünk függ. A pártszervezeteknek feladatul kell adni, hogy azokat, akik jó munkát végeztek 'dicsérjék meg. A IV. negyedévben sok komoly és nehéz feladat előtt, pl. szakszervezeti válaszzás, az évi tervteljesités, a 2o üzem csat­lakozása alapján a teljesítések ellenőrzése, November 7,-re a munkaversenyt élővé kell tenni. Fel kelti készülni a II. 5 évére tervre, a pártépités terén vannak feladataink. A vita során felmerült javaslatokat a B3. ülésre készülő jelentés -átdolgozásánál a IVB. figyelembe fogja vonni. A jelentést a kér. IVB. egyhangúan elfogadja. II. Napirend: "A PVB. 3 hónap®s munkaterve." Előadó: Faur Mihály elvtárs. Anda elvtárs: a II. napirendi pentet megnyitja. Kéri, h®gy az esetleges kérdéseiket az elvtársak tegyék fel. ‘ . / • I 10

Next

/
Thumbnails
Contents